Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1891-05-01 / 10. szám
203 — Hitökben élt még a Kneph-nek és Spliinxnek — mint jónak és Séth-Tiphonnak mint rossznak — eszméje, természetesnek találhatjuk ennélfogva, ha a fejlődés folyamán Bál-Moloch és Bál-Zebub náluk Jahve mellett két önálló, de alárendelt szerepű istenséggé tör- pült, melyek közül az első a védelem, hűség, jóság, a másik ellenben az ellentállás, csalárdság, gonoszság szelleme lett. Ezen eszméknek megfelelő kifejezést találunk már a Bírák könyvében. Sámuelnél (I. 29. 9; II. 24. 16—17.) rMaleach J a h v eu az úr jó angyalának van feltüntetve; „ruach Jahve rááu (I. 16. 16. 23.; 18. 10; 19. 9.) = Jahve gonosz szellemének. — Saul király idejében tényleg különbséget tettek Jahve, mint főisten éa a belőle kiinduló jó és rósz szellem között anélkül, hogy ekkor még működésük, lakhelyük kijelöltetett s Jahvehozi viszonyuk közelebbről meghatároz- tatott volna. — Némi homályos fogalommal bírtak a héberek a tul- világi életről Saul korában is, mert I. Sámuel 28 f.-ben az mondatik Saul királyról, hogy miután neki az Ur nem jelentette ki magát sem álomlátás által, sem az Úrim által, sem a próféták által, ekkor ő egy jövendőmondó asszonyhoz fordult. E lélekidéző javasasszony Sámuel prófétát — ki azelőtt régebben elhalálozott — a földből előhívta, mire Sámuel oly alakban jelent meg, hogy őt Saul király is rögtön felismerte s előtte arczra borult. A halál utáni életbe vetett hit azonban nem lehetett akkor még általános, sem korszerű, mert akkor nem eskette volna meg a lélekidéző nő Sault arra, hogy nem fogja őt megöletni tudományáért, mit neki titokban kellett gyakorolnia. A nemzeti fejlődéssel párhuzamban a vallásos eszmék is tisztulni kezdtek. A régi hagyományhoz visszatérő kegyes zsidók észrevették azon ellentétet, mely a tényleges vallás és a Mózes által hirdetett eszmék között előállott. — Növelte eme tapasztalatukat azon körülmény, hogy Izrael törzsei különböző pogány Isteneknek hódolván, cultusukban a legnagyobb zavar volt észlelhető. — Leginkább ez indította meg azon mozgalmat, mely egységes s szellemibb isten- tisztelet létrehozására törekedett. Már Saul idejében keletkeztek kisebb próféta-iskolák, jelentőségük ekkor még korántsem bír oly fontossággal, mint a Jehu királyok alatt föllépő Illés és Elizeus prófétáké. — Törekvéseiket nagy mértékben segítették Dávid király szerencsés hadjáratai, kivált midőn bevette Jeruzsálemet s azt a cultus központjává akarta tenni. — Jól tudta azt Dávid király, hogy a cultus concentralisálása által nemzeti egységet is hozand létre; — terve azonban szigorú rendeletéi daczára 17*
