Gondolat, 1890-1891 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1890-09-01 / 1-2. szám
17 c) S ha most már egy lépéssel tovább megyünk, természetszerűleg arra jutunk, hogy ha Melkisedek nagyobb volt Ábra hámnál, a most élő nemzedék törzsatyjánál, már ezen körülménynél fogva is dicsőségben és méltóságban messze túlszárnyalja a jelenleg élő gyarló utókort s a Lévi rendjéből való papok hivatali nagyságát, minek leg- jellemezetesebb mozzanatait a szerző azonnal kiragadja. A Lévi rendjének papjai a törvényen alapuló joguknál fogva dézsmát szedhetnek és szednek a község minden tagjától, bármely nemzetségből származnak is azok. Mind Ábrahám utódai s igy atyafiak, de azért tizedet tartoznak űzetni. Most már ha e tényt egybevetjük Melkisedek dézsmálásával, látjuk az óriási különbséget, mely a Lévi és a más magasabb nemzettség papjai közt hivataluk jogainak s igy méltóságuk különbségének megíelelőleg mutatkozik. A leviták csak halandó, közönséges embereket dézsmálnak, tehát mindössze is csak az tűnik ki, hogy ők a közönség fölött állanak, mint Isten szolgálatára rendeltek és kiválasztottak, míg ellenben Melkisedek a kiválasztottak legnagyobbikát, kinek Isten maga tett Ígéreteket, dézsmálta meg, a mi kétségtelenül bizonyítja magas méltóságát (VII: 5. 6). De nemcsak a megdézsmáltak, hanem maguk a dézsmálók is halandók, gyarlók, emberek fiai, mindenben és teljesen emberek, kiknek csak a papi szolgálatra való kiválasztásuk ad a többi fölött némi előnyt, mig ellenben Melkisedek örökkévaló, dicsőséges főpap (VII : 3, 8). S mindezekhez járul még az is, hogy Melkisedek a most a dézsmálás jogát gyakorló lévi-papságot is megdézsmálta, mert ha Abrahám, a törzsatya dézsmát adott, benne a sokkal dicsőségesebb főpap előtt utódai is megalázták magukat. Ábrahám ugyanis, midőn Melkisedek előtt hódolt, még nem volt apa, tehát gyermekei s azok utódai kétségtelenül szintén részesültek nemcsak az Ábrahámnak adott ígéretben, tehát a dicsőségben, hanem az ő megalázkodásában is. S ezekből Melkisedeknek a jelen papság fölött való fölénye kétségtelenül következik. 2. Krisztus személyisége. VII: 11—VIII: 1. Krisztust maga Isten rendelte főpapul a Melkisedek rendje szerint s ha immár világos, hogy ennek hivatala a jelenleginél méltó- ságosabb, ebből következik, hogy az ő nyomdokain járó, tehát az ő dicsőségét teljes mértékben öröklő, sőt mint Istennek fia személyes fölényénél fogva fokozó Krisztus öröklötté nagyságát s igy a levita papság felett való magasságát is. Es ezen hivatali nagyságával nem eltörölte — mert hiszen maga az in ézmény megvan s megmarad —
