Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-03-01 / 15 szám
154 volt e világ javainak megszerzésére s élvezetére, mint a többieknek, mert ők nem teljesen visszavonulva, sőt épen a világgal való folytonos érintkezésben töltötték életüket, a mely e szerint tulajdonkép teljes ellentéte volt a szerzetesi életnek. — Valláserkölcsi életről, mit a szerzetek maguknak tulajdonítottak, legfolebb egyeseknél, de nem a szerzeteknél lehetett szó. — S ép így állott a dolog a klérus többi tagjainál s a népnél is. — Egyes jobb érzelmiteknél hathatós kifejezést nyer a panasz különösen a klérus romlottsága ellen. — Ez szülte azon forró vágyat s szükségérzetet, mely mindig általánosabbá lett, s mely végre a XV-ik század elején az egyházjavító zsinatokat eredményezte. — Mivel azonban ezek még „in capite et membris“ sem vezettek úgyszólván semmi sikerre; az egyház erkölcsi romlottsága s vallástalansága pedig mind érezhetőbbé vált: természetes, hogy a vallásos kedély, — a melynek szükségeit s igényeit pedig a schola- stikával szemben már-már ébredező humanizmus szelleme még inkább fokozta — nem nyervén kielégítést, s a „vallásosak“-nak nevezett szerzetesek életében sem találván fel azt, más utón igyekezett vallásos szükségleteinek eleget tenni. Azonban sajátságos jellemző vonása az a középkornak, hogy, — mint Baur mondja*) — „nagyobb tömegekben különváljon és meghatározott központok körül csoportosuljon, rendeket, társulatokat, czéheket és külömböző nemű egyesületeket alkosson. — Bár mily magasan állottak is bizonyos tulajdonságok a kor véleményében, azért az egyesek öntudatának tulajdonképeni súlypontja mégsem önmagukban, hanem önmagukon kívül volt, a másokkal való közösségben, kikkel ugyanazon köztudatot osztották.“ — Tehát azon egyesek is, a kiket a keblükben hordott mélyebb vallásos érzelem, az egyház meglevő gyakorlatával meg nem elégedve — attól eltérő módon Ösztönzött vallásos szükségleteik kielégítésére, nem tehették ezt épen koruk ezen sajátságos jelleménél fogva önmagukban visszavonulva, hanem rokon- érzelmiteket kerestek, kikkel együtt mint egységes társulat törjenek czéljuk felé, a tisztább vallásos élet gyakorlására. E körülményekben találjuk létokait a középkor vallásos életében mindenesetre egyik legkiemelkedőbb, s úgy vallási, mint társadalmi tekintetben egyik legfontosabb társulatnak „a közös élet testvérei“ (fratres communis vitae) szövetkezetének is, mely mint a fényes nap közeledtét jelző hajnalcsillag világított bele a sötét éjszakába, hogy elűzze annak iszonyú rémeit, melyek a valláserkölcsi életnek még némileg szabadabban lélegző fiaira is már-már lidércznyomással nehe*) »A középkori keresztény egyház.“ — Ford. Dr. Kovács Ödön. 334 1.
