Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-01-01 / 13. szám
120 talán rendes tantárgyak a rágalom, ferdítés, hazugság stb. stb. sajnálja a theologusokat, kiknek ilyen tanáruk van, (hát a szegény híveket, kik a misét nem értik, mert latin, a praedikátiót pedig oly embertől kell hallaniok, mint Lepsényi, ki röpiratában a legpiszkosabb szavakkal dobálódzik s annak hátlapjára két obscurus rk. lap dicsérő czikkeit nyomatja le, hogy hit-szónoki (sic!) egyéniségét ragyogtassa, melyről eddig Pozsonyban igen keveset tudnak, — nem kell-e sajnálnunk, s kétszeresen nem kell-e sajnálnunk azért, mert — ha már Lepsényi Masznyik grammatikájába minduntalan beleköt, — nekik szónokolják a hitet?,) kinek egész positiv válasza oda megy ki, hogy, mert anyaszentegyház csak egy lehet, nem lehet kettő, s ha csak egy, úgy bizonyára az, melynek élén azon Péter utóda áll, kinek az Úr mondá : „ezen sziklára“ — stb., s ki szerint Jézust nem azok űzték ki, kik, mint ők, köszöntéseikben is az ő nevével élnek, egyházi cselekvényeikben is az ő nevét hívják segítségül, az ő képe előtt borúinak le, stb. stb. hanem azok, kik az után indúlnak, ki, — már t. i. Luther, — az erkölcsnek, békének, igazságnak stb. dögvésze vala, — szóval, ki tücsköt — bogarat, csak nem positiv okokat hord fel válaszában: az valóban méltó gyermeke a hatalmára féltékeny, s ha e hatalom jogtalan voltának feltüntetése által valakitől meg támadtatott, ■— féktelen dühű rk. hierarchiának. De ne avatkozzunk bele a szellemi harcz menetébe, elvégzi a kritikát mindnyájunknál jobban az, a kit illet, t. i. dr. Masznyik, — Lepsényi uram, kinek neve famózus rokonságban áll a hírhedt prímásnak, Szelepcsényinek nevével, meg fogja kapni rk. részről az elismerést, mire vágyott, prot. részről a kefét, mire áldozári s hitszónoki és irói voltának megtisztogatása végett oly nagy szüksége van, s talán erősebbet is, mint a minőt várt. — Nekünk ezek kapcsán csak a szellemi harcz megindulásának constatálására, — ezen, s egyéb magy. ev. irodalmi jelenség felett való örömünk kifejezésére lehet szorítkoznunk. Értjük ez alatt különösen azon mozgalmat, mely pozsonyi theol. akad. tanáraink sorában indúlt meg. Valóban, alig lehetett volna szerencsésebb módját ejteni a magyar ev. irodalom- kedvelő közönség gyarapításának, mint dr. Masznyik : „Luther Életé“-nek — mely immár egy füzet híján teljesen megjelent és Lepsényi „Válasza“ által kétszeresen felkölti maga iránt, s ezzel a prot. irodalmi munkásság iránt is az érdeklődést, — a művelt közönség igényeihez mért megírása által. A hitéletünk tisztasága regenerátorának életrajza iránt, működése és hitelvi álláspontja iránt felköltött meleg érdeklődés erős reményünk szerint hitéletünk egyéb jelenségeit, a prot. tudományosság egyéb gyümölcseit is örömmel fogja felkarolni.
