Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-12-01 / 5. szám
97 mit tanúsított egyebet, mint az erkölcsi tudat teljes hiányát, midőn az embernek csak annyi értéke van, a mennyit vétkezik s bűneinek bocsánatáért az egyháznak fizet. Valóban épen a pápai búcsúk, a gyónás, s mindaz, ami ezekkel áll összefüggésben, volt egyik leghathatósabb oka az élet megl&zulá- sán&k. Midőn Luther, mint bibliaellenest elvetette a pápának, általában a papnak azon hatalmát, melyszerint az a bűnt inegbocsátni képes, s megczáfolván száműzte azon nézetet, mely a inegigazulást pusztán a külső, u. n. jócselekedetek eredményeként tekinté: akkor tette meg az első s legfontosabb lépést a közerkülcsiség helyreállítására. Az ő elve, mely visszaadta az embert önmagának, egészen máskép hangzott. — Pedig korántsem volt valami meglepő üj igazság. — Egyszer már — nagyon régen bejárta a világot s meghódítá a szíveket. — Mint a gyermekkorban hallott tündérregék egyes utóhangjaira tompán, homályosan talán még emlékezett is rá némely buzgóbb férfiú. — Hiszen egy ódon porlepte könyv oly szép, oly megható történeteket beszél el róla. — Maga Idvezítőnk annyiszor ismétlé, s a nagy apostol oly igen lelkére köté az első keresztényeknek : — „hit által igazul meg az ember a törvénynek cselekedete nélkül.“ — Luther újra kimondá ezen eltemetett, az élet könyvével együtt rabbá tett elvet s rövid idő alatt egész Európa adta meg rá a visszhangot. — A hit volt az, mit ő egyéni részről a megigazulásnak egyetlen, egyedül helyes és bibliai feltételéül követelt. — Minthogy pedig a hit alatt nem az egyházi tan kész elfogadását s vallomását értette, hanem az egyénnek Istenhez, az atyához való közvetlen belső viszonyát, a lélek azon erejét, mely az embert Istennel való benső egységének tudatával tölti el; természetes, hogy minden súlyt az érzelemre fektetett, melynek a megfelelő cselekedet ép úgy külső formája, mint az arcz derültsége örömünknek, borulása a fájdalomnak. Ez által megszüntette mindenekelőtt azon önámító, minden nemesebb törekvésnek, teljesen útját vágó alakoskodást s álszenteskedést, melyet a fiilbegyónás, főkép a vele kapcsolatos elégtételi elmélet vont maga után. — Az u. n. jócselekedeteknek böjtölésnek, nagyszámú imák gépies elmondásának helyét igazi biinbánat, a szív törödelmes- sége foglalta el. A bűnösségnek s méltatlanságnak érzete háttérbe szoritá nemcsak az egyesnek vétkes elbizottságon alapuló érdemeit, hanem bezárta a szentek fölös jócselekedeteinek elapadhatlan kincstárát is; de a hit megnyitott egy annál sokkal gazdagabbat, a megfeszített s feltámadott Krisztus érdemét s a szerető mennyei atya végetlen kegyelmét, mely egyedül képes a vergődő beteg léleknek édes
