Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-12-01 / 5. szám
96 emberiség legdrágább, legféltettebb kincsei közé; önmaguk hintették el s terjesztették a babona és erkölcstelenség mérgét az őrizetükre bizott nép között. — Leginkább az ő életük, — az egyház mindenható földi fejétől kezdve le az utolsó koldusszerzeteséig — volt azon csatorna, melyen át pusztító ragály szivárgott a nép közé, s elharapózott úgy, hogy az egész középkori társadalmi életet végveszélylyel, teljes felbomlással fenyegette. „Sohasem volt még idő, melyben mindaz, mi valamely korszak erkölcsi jelleméhez tartozik, ily alatti fokon állott volna, melyben az életből a kér. erkölcsök iránt minden tisztelet ily nagy mértékben és ily általánosan eltűnt volna, s melyben az erkölcsi tudat minden élénkséget elveszteni látszott.“ (Baur.) Ily viszonyok közt nem fogjuk csodálni, hogy azok, kik mélyebb vallásosságuknál s szigorúbb erkölcsi érzületüknél fogva az állapoton javítani óhajtván, az uralkodó egyházi iránynyal összeütközésbe jöttek: legszenvedélyesebb gyűlölettel épen a klérust, főkép a szerzeteseket ostorozták, s a leghatalmasabb fegyvert mindig az egyháziak által oly mélyen sértett erkölcsi érdek adta kezükbe. Ez szülte egyúttal azon ellenállhatlan vágyat a javítás után, mely egyesektől kiindulva mind általánosabbá lett s végre az u. n. egyházjavító zsinatokban nyert kifejezést. — S bár úgy e zsinatoknak, valamint egyes lánglelkü férfiaknak reformátori törekvése a hierarchiai absolutismus kőszikláján teljesen hajótörést szenvedett, a milliók szivében élő vágyat elfojtani többé már nem lehetett, s csak idő kérdése volt, mikör fog a nagy szellemi mozgalom kitörni, mely viharként sepri el mindazt, minek Idvezítőnk tanításában biztos alapja nincs, s az erkölcsi élet levegőjét meg fogja tisztítani a pusztító ragálytól. Az idők teljessége végre bekövetkezett. — „Az úr elküldé szolgáját, ki összeszedje a konkolyt s azt kévékbe kötvén a tűzre vesse, hogy megégettessék.“ — „Mire hatalmas fejedelmek, nagytekintélyű tudósok s egyetemes zsinatok oly hiába törekedtek, azt véghez vitte egy igénytelen szerzetes“, kinek nem volt egyéb fegyvere szilárd, rendíthetlen hiténél s a meggyőződés szent bátorságánál. S valamint mindazon törekvéseknél, melyek már Luther előtt az egyház javítására irányultak, főtényezőül az erkölcsi érdek szerepelt, úgy magának a nagy reformátornak fellépésére is épen azon visszaélés szolgáltatott közvetlen alkalmat, melynek mérgező hatása az erkölcsi élet terén volt legszembetűnőbb. — Avagy a bűnbocsátó levelek árulása, s a bűnbánati elmélet, melynek azon a kér. egyházat legnagyobb mértékben meggyalázó, még a pogányok előtt is gúny tárgyává tevő üzérkedés csak természetes folyománya volt,
