Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-12-01 / 5. szám
H7 tesen az úrvacsorában — testi jelenlétét igéjében kijelentette (Comm idiom, folytán részben abs., részben relat, limit, ubiquitas). E tanokat, mint már ismételten említők, nem csak a két reformátor, hanem maga a reformatu egyház is elvetette. A közérvényű heidelbergi Káté 35., 47. és 48. kérdése felveszi ugyan a com mun io naturarumot, de tagadja a lutheri communicatio idiomatioumot. Ide vonatkozik a F. C. p. 260 is: rHujus hypostaticae unionis ratione et naturarum communione Maria, laudatissima illa virgo, non hominem duntaxat, séd talem hominetn, qui vere fílius Dei altissimi est, genuitu, — mint tiltakozás e református tan ellen. De ha így a christologiában, mely a lutheri s reform, egyházak közti legrégibb materiális különbséget képezi, ellentétes a két egyház tana, kell, hogy a Krisztus személyével, illetőleg a két természet viszonyával s legközelebbről az emberi természet, a testiség mivoltával, mint a vita menetéből is kitűnt, oly szoros összefüggésben álló .szentségfogalmak között is kiilömbség legyen az egyházak között. — Lássuk azt közelebbről. 7. sj. A két egyház szent&égfotniImának kiiloiiihö/ÖNcgc. A két egyház szentségtanáról raindenelőtt általában áll az, hogy a dolog természetéből folyólag az illető reformátorok christologiai nézeteinek befolyása alatt alakíttattak meg, miből foly, hogy még a lutheri evang. egyházon belől, csak egyféle, addig a református egyházon belől kétféle, Zwingli* és Kálvin-féle felfogással fogunk találkozni. All továbbá az, hogy a két egyház a róm. katholicismussal szemben formai szempontból közös antithesist képez, a mennyiben csak két szentséget, t. i. keresztséget és úrvacsorát fogad el (Conf. Helv. II. c. 19. — Conf. Aug. Art. VII. p. 20U), továbbá, hogy mindkettőt a vallástétel ünnepélyes jelének (Aug. Conf. Art. XIII : rnotae pro- fessionis inter homines“ Catech. Genev. s különösen Conf. Helv. I. Art. 20: „Asserimus sacramenta non solura tesseras quasdam societa- tis Christi . . .“ stb.) tartják i mindkettőnek Udvhozó élvezetét az élvező hitétől teszik függővé s teljesen függetlenítik a füngáló egyházi személy lelkületétől. De innentől nagyon eltérnek útjaik. A lutheri egyház láthatatlan isteni javakat, kegyelmet közöltét a sacramentumok látható jeleiben, minden élvezőnek részt ád bennök, habár csupán a hivőnek üdvére, áldására, — míg a reform, egyház a sacramentumban mintegy csak leképlelteti az isteni kegyelmet az érzéki jelekben, nem osztja valósággal, korlátozza hatását, a mennyiben a sacramentum
