Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)

1888-12-01 / 5. szám

82

sége tehát, mivel oly szoros egységet képez az Istenséggel, kell, hogy szintén azokon kívül, tehát mindenütt jelenvaló legyen, bár azért lényegileg teremtmény marad s nem lesz Istenné. (Metaph.-i érv az ubiquitásra.)

Elég az azon, hogy, mint innen is látható, az „ez az én testem“ igenis úgy veendő, a mint írva és mondva van, s hogy Zwingli alloe- osisa, mely a hitnek egy oly fontos és nyilvánvaló és legszükségesebb czikkelyét tagadja (hogy Istennek fia érettünk meghalt), szétválasztja a Krisztust két személylyé s nem hagy nekünk más Krisztust, mint (üdvművének végrehajtásában) tisztán embert, ki érettünk meghalt és minket megváltott, a mennyiben az, a ki ember által váltatott meg, az még nem váltatott meg és soha sem is fog megváltatni, — mint nyilvános hazugság elvetendő.

Az eddik tárgyaltakból azonban már eléggé kitűntek Luthernek christologiai nézetei, a Krisztus személyéről Zwingli vei való vitájában felhozott érvei, ki Luther és Zwiwgli szentségtana is, a mennyiben ez alapúi szolgált a további fejlődésre, a két egyházon belül. — Most még csak röviden annyit, hogy a jelen mű további részében még bővebben megállapítja a christologia azon részét, mely szerint a Krisztus testének mindenütt jelen valósága (de nem végtelensége, mint Zwingli Luthernek szemére hányja, mert — u. m. Luther — a világ maga sem végtelen) bebizonyíttatik, ez, a szerző igéknek és ezzel összefüggésben az idevonatkozó szentirási helyeknek — lutheri, igaz, obj. alapon való — bő magyarázata, általunk már nagyrészt ismeretes módon foglaltatik a továbbiakban, majd rátér a Il-ik részre, melyben a sacramentumok fogalmát és használatát, általunk már szintén nagyjában ismert módon megállapítja, s végűi a III-ik részben függelékül csatolja rövidre fogott saját hitvallását. — Ez utóbbinak christologiai eredményeit, és a vita tárgyát képezett tan christologiai megállapítását magokban foglató művek idevonatkozó helyeit fölhasználva.

V. Luther christologia rendszere.

Következőleg domborodik ki (Bekenntniss v. Abendmahl III.): 1) tanítja, hiszi és tudja, a mennyiben az írás megtanít rá, hogy a trinitás középső személye, a fiú, ki öröktől fogva Isten (praeexistentia), egyedül lett valóságos emberré, a szent lélektől embernek hozzájárulása nélkül fogantaték és a szent tiszta szűz Máriától, mint igaz természetes anyától születék, mint azt világosan tanítja szent Lukáts (I26 s k.), tehát, hogy nem az Atya vagy Szentlélek lett emberré (teljes incarnatio. — Zw.-nél csak assumpt. hum.), mint azt némely eretnekek tanítják. Felvette az egész emberséget, úgy, a mint Abrahám