Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-11-01 / 4. szám
60 dogságra törekedni, ez persze szép, és két értelmű is. De kisértsük csak meg és fordítsuk le e szép formulát a moral ridegebb, józanabb és igazabb nyelvére! Mi lesz ott a boldogságra való törekvés ? Egyszerűen önzés. Tehát épen az, a mi ellen minden ethika a leghatározottabban küzd: mert minden önzés erkölcstelenség, és minden erkölcstelenség az önzésnek egy neme. Nem, az ethikának mint az objectiv értékekről*) a tudatos önzetlen cselekvőségről szóló tannak épúgy, mint ama, a külső viselkedésnek megfelelő komoly, egyensúlyban levő lelki állapotnak semmi köze az állati jólét állapotához. Lehetetlen, hogy az erkölcsi tökély tudata együtt járhasson az érzéki élet orgiáival, a boldogsággal („Glück“). — Egy példa sem bizonyíthatja ezt nekünk meggyőzőbben, mint a mondhatatlan testi kínok közt haldokló megváltó, ki a legmagasabb erkölcsi elégültség teljes érzetében földi pályájára és művére mondhatta: „elvégeztetett!“ Legmagasabb erkölcsi elégültség és legmagasabb fokú kín, ez ama két állapot, mely — az egyik a szellem a másik a test oldalán — egymásnak megfelel. „Seeligkeit“ és „Glück“ pedig kizárják egymást; oly messze állanak egymástól, mint mennyország a pokoltól. — Nem kellene tán így értelmeznünk a gazdag férfiúról és a szegény Lázárról szóló gyönyörű parabolát! Es nem vonatkoznak tán ép erre az oly mondások, mint pl. ez: „Könnyebb, hogy egy teve a tűfokán átmenjen, semhogy egy gazdag a mennyek országába jusson?“ Igenis! semmi sem akadályozza olyannyira a belső tisztulást, mint a boldogság („Glück“), vagy mint minden boldogságnak foglalata : a gazdagság. Igaz, sokan megengedik, hogy a boldogság, mint az erkölcsiség vég- czélja, absolute semmikép sem szükséges, — de igenis relatíve, különösen oly emberek számára, kik még csak csalétek által nyerendők meg az erkölcsi életnek. Mily absurdum, — mekkora erkölcstelenség ez: csalás által javítást czélozni! Én azt hiszem : a ki számára azon tudat, hogy ezen világ isten akarta világ, isten akarta czélok felé törekvő, és hogy az ember mint ember ezen czélokat saját czéljai alárendelésével kell, hogy előmozdítsa, mondom, ki számára ezen tudat nem elég hathatós rúgó az erkölcsi akarásra, abból semmiféle falra festett boldogság erkölcsös embert nem fog faragni; legkevésbé akkor, *) Hogy az itt értett értékek egészen más természetűek, mint egy „Glück- Seeligkeits“-tan értékei, az világos. Sokan a gondolkozók és „Glück-SeeligkeitsManí- tók közül ezt egészen figyelmen kívül hagyják, és állandóan összetévesztik az objectiv-erkölcsi értékeket a subjectiv eudaemonologikus értékekkel. A tapasztalat azonban elég gyakran bizonyítja, hogy valami subjective nagyon is kedves lehet, nagyon „jóu lehet, anélkül, hogy objective elfogadható, vagyis erkölcsileg jó volna. Az ezen zavaros elvre alapított értéktanok magok ítélik el magokat.
