Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)

1888-11-01 / 4. szám

A jövőbe látok. Mit aggódva vártam,

Feltűnő századok során nem találtam:

Haladás, fejlődés, felvilágosultság Az örök Istennek trónját fel nem dúlják;

Esz és munka a mi nagyot csak megteremt,

Mind az Űr hatalmas dicsőségéről zeng,

Egy óriás oltár az egész mindenség,

Rajta a hit örök, olthatlan lánggal ég!

S nincsen feledve a wittenbergi barát,

Ki megriasztá hajdan Róma nagy hadát.

Mit emeltek néki — áll még az érczszobor,

S a késő kor fia hozzá zarándokol És hall csodás regéket sötét éjszakáról,

Sötét éjszakára hasadó hajnalról,

S lelkesülve gondol ama régi korra:

Világ-megrendítő letűnt századokra . . .

Föllebbent előttem az idők fátyola,

Láttam a jövőbe s elmúlt századokba.

Elődök erényét, hőstetteit láttam,

S késő utódoknak művét megcsodáltam.

Múlt idők emléke, jövendők reménye,

Ez megvalósulva, az életre kelve Felült a képzelet csapongó szárnyára S lelkemnek borongó világát bejárta . . .

Vojtkó Pál.

Kritikai kedvtelések.

(Levelek egy magános könyvesházból.)

I.

(Folytatás.)

Kedv és kedvetlenség számba jöhet ugyan mint az érzéki cselekvés rugója, de semmikép sem szerepelhet az erkölcsi, mert érzékfeletti cselekvés rugójaként. Mindazon moralisták (jobban mondva a morál ellenségei), kik ezt figyelmen kívül hagyják, azon durva tévedésben teszik, hogy az objectiv-erkölcsi cselekvést kisérő subjectiv állapotát a kedélynek a „boldogság“ állapotával felcserélik, vagy egyenesen azonosítják. — De már meg fogják engedni, hogy a boldogságnak (Glück) mint tisztán érzéki állapotnak, az erkölcsi-tisztult- ság tisztán szellemi állapotához semmi köze. Mert először is kér-