Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)

1888-01-01 / 13. szám

110 hogy minden, mi újabb időben keletkezik, időrendi szempontból „modern“; mert hogy az ő vallásbölcsészetét a szó nemes értelmében „modern“ Biedermann és Lipsius vallásbölcsészetével, dogmatikájával összehasonlítsuk, azt, megengedi a szerző, előbb-utóbb hálátlan mun­kának lennénk kénytelenek konstatálni; „modernének legfÖlebb annyi­ban ismerhetjük el tudományát, a mennyiben — sajnos — a mai kor sok emberének világnézetét híven tükrözi vissza. Az eddigiek után világos, hogy az atheismus, midőn tételeit fel­állítja, épen nem számol a logikával és a metaphysikával; látni való továbbá, hogy az atheismussal egyszersmind a deismust, mint ethikai szempontból vele végeredményében azonos „természeti — vallás — elméletet“ is elvetjük, s látni való végül, hogy kénytelenek vagyunk ama tertiumot, vagyis a személyes Isten létét, s az erkölcsiséget, mint a hozzávaló activ viszonyulás tényéből szárma­zott, lényegünket központilag meghatározó elemet felvenni. Lássuk, igazolj a-e ezen nézetünket a többi tévirány czáfolata, közelebbről mindenekelőtt a materialismus. (Folytatása következik.) Tanítás és tanulás.*) Irta : Ratzenberger Fere n ez. Motto: Docendo discis. — Azon benyomások, melyeket a gyermek első életéveiben nyer, kitörülhetlenűl megmaradnak lelkében bevésve egész életén keresztül. Sok meglett ember nem emlékszik úgy az utóbbi, közelebbi években vele történtekre, mint számtalan sok apró dologra gyermekkorából. Nem is lehet az máskép és nem is kell rajta csodálkoznunk. Mert ha a gyermek lelkét egy „tabula rasa“-nak gondoljuk — úgy bizonyára az első benyomások vésődnek be abba legelevenebbül, azok maradnak ott kitörülhetlenűl ép úgy, mint azon vonások, melyeket az iskolás gyermek palaveszszejének érdes, köves hegyével új táblájára karczol. Mivel pedig ezen első benyomások oly életbevágók és irányadók, sőt *) *) Közöltem e munkát, mert felolvasás tárgya volt s mint ilyenben a kérdést illető több önálló nézet foglaltatik. De ép e nézetek különössége szükségessé tévé, miután bírálóra eddig nem akadtam — saját megjegyzéseimnek az egyes kirívóbb helyekhez csatolását. A felelős szerkesztő. CSARNOK.

Next

/
Thumbnails
Contents