Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-01-01 / 13. szám
108 Ha pedig az atheismus erre ezt feleli, hogy ő ama mértéket, ama képességet, a jónak eszméjét megtestesítve ép az ember legbensőbb lényegében, azaz abban látja, hogy az esetben, ha az ember lényege szerint él és cselekszik, kénytelen erkölcsösen élni és jót cselekedni : úgy ez esetben ismét kénytelenek vagyunk a fejtegetésünk elején felvetett kérdés hatalmát belátni s kérdezni, hogy mikép lett az ember —, ki teremtette őt ily lényegűvé?! — A felelet az atheismus keretén belől vagy az, hogy az ember teremtette magát ilyenné, vagy, hogy az erkölcsi vagy természeti világrend, — tertium, a személyes Isten tagadása folytán az atheismus keretén belől dari non potest. Lássuk tehát a dilemma tagjait: a) az ember teremtette magát erkölcsi lényegűvé. — E tétel meg nem állhat azért, mert — eltekintve attól, hogy az ember ezen ténye önkényes, tehát épen az nem, mi az erkölcsiség határain belől lehetséges, — ezen esetben az erkölcsiség származott s nem veleszületett valami volna, tehát nem képezhetné az ember eredeti lényegét; b) ha pedig azt állítja az atheismus, hogy az erkölcsi világrend létesíti az embernek ily lényégét, ismételve nem tudom belátni, hogy ezen személytelen, végelemzésében passiv hatalom mikép juthat az emberrel oly vonatkozásba, hogy benne ezen lényeget létesítse, vagyis, hogy teremtsen. Mert a mint vonatkozásba jutott az ember szelleméhez (az erkölcsiség szellemi lényegű lévén), kénytelen vagyok azt személyesnek felvenni s ez esetben az ember: a) vagy passiv, receptív szereppel bír s ekkor benn vagyunk a fatalismusban, az erkölcsi be nem számíthatóság állapotában ; ß) vagy a c t i v szereppel is bír ama hatalommal szemben, s ez esetben a személyes legfelső' hatalomhoz való activ vonatkozás megteremti a vallást; — első esetben az erkölcs, második esetben a személyes Istenfogalommal, mint létezővel, a személytelen „erkölcsi világrend“ lévén tagadva, a végkövetkeztetések ép az atheismus elméletére nézve czáfolók. Hogy a rövid ismertetés, melyet az atheismusról közöltem, megfelel a valónak, azt nemcsak személyes tapasztalataink (hány ember szájából hallottuk: Nincs Isten; nem bizonyítható be, hogy Isten van; Isten a természet, mert úgy kell cselekednünk, a mint a természet, — melynek törvényei alatt élünk, — parancsolja stb.) s a XVIII. és XIX. századbeli deisták és materialisták, de legkivált a forradalmi eszmékben gazdag kornak, a múlt század végének s a jelen század első évtizedeinek eszméit nézetünk szerint leghívebben visszatükröző franczia encyclopaedismus tanának figyelmes áttanulmányozása, hanem
