Gondolat, 1888 (9. évfolyam, 13-18. szám - 10. évfolyam, 1-5. szám)
1888-01-01 / 13. szám
107 azon kérdést illetőleg, hogy a jót cselekszi-e s nem a roszat-e? Talán önmagában ? Ez ily fennsőbb személyes hatalomhoz való viszonyulás nélkül képzelhetlen, — mert az ember amaz erkölcsi lényege, melyet az atheismus felvesz, — nem léphet ki az egyénből, hogy mint- egy tőle különvált én gyanánt Ítéletet alkosson a felől, vájjon az egyén úgy. a mint azon tőle különvált én, tehát erkölcsi lényege, megköveteli tőle, járt-e el, vagy sem, — ez az egész embernek ama legbensőbb lényegével való, — szükségszerűen (máskép nem lehetne lényege) felveendő folytonos kölcsönh áfásánál fogva lehetetlen; sem pedig az egész ember, mint ilyen, nem alkothat végérvényes Ítéletet saját cselekedetei felől, mert ezen Ítélet tudatos megállapítására okvetlenül feltételeztetik a jónak eszméje, már pedig az atheismus álláspontján, — mint ez majd alább következik, a jónak eszméje nonsens. — De talán a külső törvényekben, vagy a mások elismerésében ! Eltekintve attól, hogy a cselekvés indoka ez esetben nem tiszta, a mennyiben nem egyéb, mint a büntetéstől való féb-lem. avagy a társadalmi el nem ismertetés miatt való aggodalom, — tudnivaló dolog, hogy a positiv törvények csak a jogost, s nem a jót, csak a külső rendre szükséges intézkedéseket, s nem az ember egész erkölcsi lényege által követelt életirányt szabják meg s tartalmazzák. — Míg, mi máskép van ez a vallásosság álláspontján, ha én egy felsőbb, személyes, — mindentudó, mindenható, — bölcs és jóságos Istennel folytonos életközösségben tudom magam, ha tudom azt, hogy minden cselekedetem nyilvánvaló ő előtte, midőn is az a folytonos élet- közösség [elkiismeretemben csalhatlan bíróvá alakúi át, s bár a véghetlen Istennek utai kifürkészhetetlenek, de a bölcs, mindenható és jó Istenhez való tudatos viszonyom már magában véve is elég kezesség arra, hogy megítélhessem: most Istennek tetsző dolgot, — s mert ez nem lehet más, mint jó, tehát — jót cselekedtél. De ne térjünk ki a másik kérdés elől; bizonyítsuk be, hogy az atheismus álláspontján a jónak eszméje, az erkölcsiség tartalma nonsens. — Honnan veszi az ember a jónak eszméjét? Talán a kívíílötte fekvő világból, vagy, ha úgy tetszik, az erkölcsi világrendből ? Hiszen ez esetben, — eltekintve attól, hogy akkor az erkölcsiség nem lehet az embernek eredeti lényege, hanem posterius valami, már csak a felismerés állapotára való jutásra szükséges f e j 1 ő d é 8 - feltételezte idő-lefolyásnál fogva is, — ez esetben, mondom, megszűnnék az jónak lenni, a mennyiben az érzéki s érzékelhető világ csak az igaz eszméjére vezethet. — Vagy talán embertársaiban találná fel azt az ember? Ismét eltekintve attól, hogy ez esetben is származott volna az erkölcsiség tartalma, — nem válnék az egyébbé, mint utánzássá, szokássá, tehát nem az ember lényegévé. 2+
