Gondolat, 1887 (8-9. évfolyam, 1-12. szám)
1887-03-01 / 3. szám
74 kedett az ifjúság is és lelkesítő beszédeket tartott a néphez. Először Jókai Mór szólt. „Testvéreim — monda — a pillanat, melyet élünk, komoly teendőkre szólit fel bennünket; Európa minden népe halad és boldogul, haladnunk és boldogulnunk kell nekünk is. Legyen béke, szabadság, egyetértés! Követeljük jogainkat, melyeket eddig tőlünk elvontak s kivánjuk, hogy legyenek azok közösek mindenkivel.“ Ezután felolvasta a 12 pontot: „Sajtószabadság; felelős minisztérium Budapesten; évenkinti országgyűlés Pesten; törvényelőtti egyenlőség polgári és vallási tekintetben; nemzeti őrsereg; közös teherviselés; esküdtszék és népképviselet; úrbéri viszonyok megszüntetése; nemzeti bank; a katonaság esküdjék meg az alkotmányra; magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk; végül unió Erdélylyel. Ezen jogokat követelni tartozik a nemzet, bizva önerejében s az igaz ügy istenében. “ Mily egyszerű pár szó s a hatás óriási. Hogyne, mikor e pár szóban benne volt minden, a mi a magyar nemzetet háromszázados nyűgétől megszabadítsa, és minden, a mi a nemzetet ismét szabaddá, nagygyá teheti. Es most oly jelenet következett, mely e kiváló napnak egyik leg- meghatóbb pontja. A nemzet dalnoka, kinek ajkán az aeol-hárfa szelíd akkordjai, ha szerelemről szól ; kinek ajkán a vihar tombolása, ha hazáról és szabadságról beszél; a nemzet dalnoka, kinek lángszavú dalai milliók szivében és milliók ajakán nyertek örökéletet; a nemzet dalnoka feláll az emelvényre és elszavalja az ezernyi tömegnek a szabadságharcz költészetének legszebb virágát, elszavalja „Nemzeti dal “-át. Mint a harczi kürt riadója, úgy harsan végig a téren a nagy szó: „A magyarok istenére esküszünk, Esküszünk, hogy rakok tovább Nem leszünk.“ Es a tömeg szivében gígási harczot vívnak az érzelmek és utat nyit a tomboló vihar a szívből az ajkhoz, és ezrek ajkán kél a szó: „Esküszünk, bogy rabok tovább Nem leszünk.“ Lehet ennél magasztosabb jelenet ? — Oh, ha nem hallottad még, menj el Budapestre, az ország szivébe márczius 15-én, midőn az ifjúság feleleveníti a nagy napok emlékét, és az ősz Duna partján, a a dalnok szobra előtt újra felharsan a szó: „Esküszünk“ és ezrek ajkán kél az ének: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely.“ — Oh hallgasd, hogyan énekli e szent dalt boldog boldogtalan a haza- szeretet szent érzelméből fakadólag, a mint .Isten tudnia engedte, és hallgasd mint veri vissza az ős Gellért sziklafala a hatalmas akkordokat. A te szivedben is harczra kelnek az érzelmek, egy
