Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-09-01 / 1-2. szám

XVI, 14- 23 ol van beszélve, hog)' Dávidot mint ügyes hárfást Saulhoz hozták, hogy játékával a király komorságát eloszlassa. Miután az ifjú Saulnak tetszik, ez őt fegyverhordozójává teszi, s ezentúl Dávid mint szolga Saul körében maradt s valahányszor azt a komorság elfogta, játékával mindig felvidámította. Erre következik az ismeretes elbeszélés Dávidról és Ooliathról, XVII, 1—XY1II, 5. Itt azonban Dávid ismét úgy tűnik fel, mint apja nyájának őrizöje XVII, 12; ismét családja s hona után van elnevezve, mintha eddig még nem lett volna róla szó. Különösen feltűnő, hogy XVII, 45—58-ban egészen úgy rajzoltatik, mintha Goliath ellen vonultakor Saulnak és az ő embereinek teljesen ismeretlen lett volna. Saul kérdi Abnértöl: Ki fia a gyermek ? s Abner állítja, hogy nem ismeri.

Nem lehet kétségbe vonni, hogy I Sam. XVII, 1—XVIII, 5 az előző elbeszéléshez nem illik, s nem is valószínű, hogy mindez oly iró által íratott, ki a forrásoktól egészen függetlenül járt ol.

Ewaldnak nézete ez elbeszélésre is ugyanaz, a mi a Dávid elégiájára, hogy t. i. uz egész csak később Ion egy átdolgozás alkalmával a műbe betoldva. Ez ellen bizonyítanak azonban azon későbbi vonatkozások e tényre, melyek semmi esetre sem lesznek szintén későbbi betoldások, mint I Sam. XIX, 5, XXI, 9—10. Különben sem gondolható, hogy Dávid első életirója o nagyszerű tényét mellőzte volna.

Sokkal valóbbszinü, hogy e könyvek Írója Dávid és Goliáth harczárói már Írásbeli feljegyzéseket talált s ezeket I Sam. XVII, 1—XVIII, 5 művébe felvette s esetleg itt ott kissé átdolgozta. így XVII, 12 a nn általa van betoldva, utalásként XVI, 18-ra; igy XVII, 15 azon megjegyzés, hogy Dávid Saultól ismét elment, hogy apjának juhait Betli- lehcmben legeltesse. Czélja e megjegyzésnek, hogy az elbeszélés tartalma XVI, 21—23-al a mennyire lehetséges volt, összhangzásba hozassák, a mi azonban teljesen nem sikerült.

E felvétel mellett bizonyít az is, ha I Sam. XVIII, 5 az elbeszélés végét összehasonlítjuk a rákövetkező elbeszéléssel.

XVIII, 5 igy hangzik: „Ezután — — Dávid mindenütt, a hová őt Saul kirendelő, sikerrel járt, úgy hogy Saul őt a harezosok fölébe helyező, sőt megkedvelő őt az egész nép, meg Saul szolgái is.“ Ez illik az egész románezszerű elbeszélés zármondatául, de nem illik folytatólagos elbeszélésbe, különösen nem, miután csak a 6 versben van elbeszélve, minő benyomást tett Dávid hősi tette hogy amint a philistcusok leveréséből hazatért, az asszonyok minden városból eléje vonultak, énekelvén: „Elejtette Saul a maga ezreit, el Dávid az ő tízezreit!“ — s hogy Saul ezért Dávid irigy s elkeseredett lön, s hogy magatói távol tartsa, az 1000-nek főnökévé tette.

— 9 —