Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-12-01 / 3. (4.) szám

— 42

Mily ingatag és por'ó minden e világon —

Erczböl szobor, s minden mi fényt fényben tetéz,

Idő rövid futása s tűnik, mint az álom,

Örök csak is te vagy ! hálás Emlékezés!

Jeszenszky Ignácztől.

Cicero a halhatatlanságról.

Irta: Kvacsala János.

(Vége)

II. A külvilág nem nyújtott Cicerónak még valószínű bizonyítékot sem; érvei, mint láttuk, keresettek, mesterkéltek, magok is bebizonyításra szoruló s nehezen is bebizonyítható tételek, melyeknek minden ereje e kérdés megállapítására nézve épp ezen oknál fogva elvész. Sokkal nagyobb becsüek s érdeküek a lélek lényegéből merített érvek, nem ugyan, mintha absolut értékkel bírnának, hanem az emberi gondolkodás fejlődés-történelmi szempontjából. A bölcsészet ugyanis számos szerencsétlen elmélet letünte után ma már általánosan azon meggyőződésre jutott, hogy nem újat létrehozni, s a meglévőre alkalmazni megkísérteni a feladata, hanem a létezőt megismerni, megérteni; s e megismerésben is mint azt különösen Du Bois Reymond egy hires felolvasásában*) kimutatta, vannak korlátok, melyeket a tudomány még át nem hághat, s kérdés, valaha áthágand-e. E kérdésekben csupán hypothesisok állíthatók fel tudományosan, melyek az adatok száma s minősége szerint mindinkább haladhatnak a valószínűségben, de azt túl nem léphetik. Ilyen kérdés a lélek lényegének kérdése. E pontban, mint egyebekben is, a materialismus és a Spiritualismus már a bölcsészet kezdete óta ellentétes irányéak, s bár a hellén bölcsészet kezdetben inkább a kosmologiával foglalkozott, ez ellentétetmégis nyilván tükröztetik vissza a jonikusok és a pythago- raeusok, az eleaiak s az atomistak ; Plátó s Aristotelessel szemben az epikou- reusok és stoikusok. Mindkét irány csak dogmát állít fel e kérdéssel szemben, s ezen dogmából levont következtetésekkel, mint érvekkel, erősítheti állításait a lélek halhatatlanságával szemben is. Cicerónak, midőn a lélek halhatatlanságát állítja, a spiritualistikus irányhoz kelle csatlakoznia, érvei tehát ennek dogmáiból levonvák, s épp ezért csupán történeti beessél bírnak.

Mint azt a bevezetésben is vázoltuk, Plátó alapította volt meg e tant az ókori philosophiában a legkiválóbb erővel, Cicero tehát, mint azt nézetei előadásánál is láttuk, legtöbbet éppen tőle vesz át; azonban

*) „Ueber die Grenzen des Naturerkennens“, ismertetve Kovács: Vallásbölcsészet II. 284,285 és Lange: Geschichte des Materialismus II,