Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)
1881-12-01 / 3. (4.) szám
43 láttuk, mikép tíz ismerctthcoriában az újabb akadémiához csatlakozik ; — Aristoteles physikáját és lélektanát combinálja a stoikusok ebbeli nézeteivel, s ezáfolván még hozzá az epikoureusokat s előadván rövideden a bölcsészet kezdete óta felmerült nézeteket: o szűk köretben is egy érdekes rajzot ad az ókor gondolkodásáról, melynek megtekintése kétségkívül érdekes és tanulságos. a) Láttuk e munkálat kezdetén az ókor különféle képzeteit a lélekről. E lélckfogalmak egyik lcgsajátságosabbika a Platóé; a nagy idealista 3 részt különböztet meg a lélekben, s azokat így helyezi el: az ész a fejben, a harag a mellben s a vágy a derékban székel. E 3 rész folytonos mozgás által egységben tartatik össze, s ez által végzi működését. A „Phaedros“ czimű párbeszédben erre alapítja a halhatatlanságot Ciceróra ez érvelés igen meggyőző volt; „Pc re publica“ ez. művének „Somnium Scipionis“ töredékében nagy részben Pláto nyomán haladva, a leiekből mint önmagától mozgóból hozza le a lélek örökkévalóságát; 8 midőn egy helyütt összegeztünk art mindent, mit e kérdésre nézve mondhatott, ez érvet első sorban idézte. — Az érv röviden ez: a mi magától mozog, az magát sohsom hagyhatja el, ez más mozgásoknak is princípiuma, s mint princípiumnak nem lehet eredete, tehát mindig volt és lesz; — a lélek pedig magától mozog, tehát mindig volt és lesz. — A lélek e metaphysikai működésének tana az ókori Spiritualismus egyik legsajátosabb elmélete volt, bizonyítékául az öntudatot mondák (sentit animus se moveri), s ez eme iskolának legkényelmesebb eljárása is: ha más ok hiányzik, hivatkoznak erre, s evvel megdönthetlenül van bebizonyítva. Azonban e kérdésnél az öntudat tanúbizonysága azért sem fogadható el, mert nem érthető; nincs kimutatva azon lélektani tény, tapasztalat, mely a mozgás gondolatát az emberi öntudatra nézve szükségszerűvé tenné. De ha e mozgás a közvetlen tapasztalat tárgya lehetne is, az hogy magátol mozog, annak tárgya nem lehet s ha lenne is, ebből még nem következnék, hogy magát soha el nem hagyhatja, hogy más mozgások princípiuma, hogy tehát nincs kezdete, nincs vége. Ezen, az öntudat tapasztalatából levont állítások a priori synthctikus tételek. Az ilyenek keletkezési módját és értékét megvilágítani vállalkozott Kant- „Kritik der reinen Yernunft“-jában, s kimutatja, hogy ezek hamis okvetéseken alapúinak, s hogy tehát objectiv bizonyító erejük nincs. Ez érv alapja tehát, bár Plató után még hosszú ideig használtatott bizonyítékteremtő alapúi, meg van döntve, a maga az érv a történeti nevezetességen kívül egyéb fontossággal nem bir. b) A most elemzett érv azt hozta ki a lélekre, hogy annak sem vége, de kezdete sem lehet. Ez utóbbi következmény, hogy t. i. a lélek nem a testtel együtt lett, szükségessé tette, hogy ezen születés előtti
