Gondolat, 1881-1882 (7. évfolyam, 1-10. szám)

1881-09-01 / 1-2. szám

— 14 —

Mi fősúlyt Cicero tanának tiszta feltüntetésére fektetünk, s azt fogjuk a fentebb vázolt beosztás szerint a munkálat első részében előadni; második részben rátérünk annak taglalására viszonyítva azt mindig forrásaival s korával egyrészt, de másrészt, hogy a világnézletben való haladást az ókori bölcsészettől az újkoriig szemlélhessük, egyes érveknél futólag emliteni fogjuk, de nem birálási elvként a mai álláspontot.

I.

Cicero kiindulási pontúi előadja a halálról és a lélekről való különféle nézeteket (Tűse. I. 9—11 fej.) — A halál némelyek szerint a lélek elválása a testtől, mások szerint mindkettő kioltatása. A kik azt állítják, hogy a lélek elválik a testtől, szintén nem egy nézetüek ; egyesek (az épikureusok) azt hiszik, hogy a testtől elvált lélek mindjárt szét- omlik: mások (a stoikusok) hogy még soká megmarad, mások (Plato, Aristoteles) hogy örökké él. A lé lekről magáról is a legkülönfélébb nézeteket sorolja fel: — igen elterjedt volt Italiában és Göröghonban a nézet, hogy a lélek szív, vagy az agyvelő egy része. Empedokles szerint a szivre tapadt vér: mások, állományát meg nem határozva, csak a székhelyt tették a szívbe (a stoik. epik.), mások az agyba (a pyth.), akadtak, kik levegőnek mondták ; Zeno, stoikus, tűznek, Aristoxenos összhangnak, Xenokrates, ki szerint a léleknek formája és teste nincs, számnak. Plato szerint a lélek 3 részből áll: az ész a fejben, a harag a mellben, a vágy a derékben. Dikearchus egyezve a mai materialistákkal tagadja hogy lélek lenne; Aristoteles entelechiának mondja (egy elv a négy elemen kivül); Demokritos pedig, ki kis testek véletlen összejöveteléből származtatja a lelket, számba veendőnek nem tartja.

Egyelőre mellőzendőknek Ítélvén azon nézeteket, melyek a halhatatlansággal ellent mondanak (később majd czáfolja őket), bizonyítékokat gyűjt arra nézve, hogy a h'lek fennmarad örökké. Az igy megalapított thémát először a külvilágból merített érvekkel erősíti.

I. Tanúskodik u. m. a lélek halhatatlanságáról az egész ókor. Erre azért lehet hivatkozni, mert minél közelebb volt az emberiség az isteni eredethez, annál jobban láthatta, hogy mi igaz. Itt csak az u. n. „casci“- kat (régi ital nép) említi. Az ezeknél szokásos jus pontificium és a sepul chrarum ceremóniáé csak akkor bírnak értelemmel, ha a halált nem teljes pusztulásnak tekintik, hanem csak életcserének. Ez életcsere abban áll, hogy egyes kiváló férfiak és nők égbe költöznek, mig a többiek a földön maradnak, de megmaradnak. így jutott az égbe Romulus, Herkules, Liber, Fyndaris fiai, Ino ; sőt u. m. ha nagyon rajta lennénk, kisülne, hogy még a felsőbb rangú istenek is innen költöztek az égbe. Már pedig ők — következteti ebből Cicero — ők, kik még a phisikát nem