Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.

14. Halál, temető, ítélet

36G

Halál, temető, ítélet

Ott jaj, sírás nem lesz többé,

A sírhalom ott nem föd bé,

Ott élünk, élünk örökké! Ámen!

HALOTTAK ESTÉJÉN.

Könnyes szemmel s fájó szívvel borulok le előtted, óh Örökkévaló, e bús, őszi estvelen. Együtt sírok, együtt emlékezem s együtt bízom ezernyi ezrekkel, kik mindenkor, de ma még inkább érzik, hogy mit rejt a néma temető. Ott alusznak az én sokszor megsiratott drága kedveseim, kiket a halál a szívemről leszakított. Ah, szívemből is elvittek ők egy részt magukkal, azért fáj a szívem. De viszont érezem, hogy lelkűkből a lelkembe leheltek egy részt, azért nem felejthetem őket soha, soha! Óh miért kellett őket elveszítenem? Bocsásd meg, óh Atyám, az én nagy keservemet azon nagy szeretetért, mely- lyel az ón kedves halottaiinat szerettem,