Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.
14. Halál, temető, ítélet
Halál, temető, ítélet 361 őt újra ölelhetem s tőle semmi el nem választ soha többé. E szent reménnyel táplálj engemet s hogy reményem megvalósulására méltó lehessek egykoron a Te örök kegyelmedből, adjad, hogy életemet szent tetszésed szerint folytassam. S valahányszor nagy veszteségem emléke bennem megújul s lelkemben a fájdalom megjajdul, taníts, indíts engemet, hogy ne kérdezzem, miért történt ez így, hanem elég legyen azt tudnom, hogy kitől jött a csapás. Tőled jött ez, Atyám, ki dorgálva is szeretsz. Ámen! GYERMEK HALÁLAKOR. Elvetted óh Atyám, elvetted gyermekem, a drága gyermeket. Itt fekszik hidegen. Szólítom, nem felel, ölelem, nem ébred, nem veti rám szemét, az már lezáródott. Óh édes Istenem, óh édes jó Atyám, miért vetted el őt?
