Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.

14. Halál, temető, ítélet

HALÁL, TEMETŐ, ÍTÉLET.

HALOTT MELLETT.

Óh Uram, hatalmas, erős Isten! A fájdalom mélységéből kiáltok Tehozzád! Lásd meg, ha van-e olyan bánat, mint az enyim?! Leesett, leesett az én fejemnek koronája s szememből a könny alápereg s bár örökké sírjak, mégsem sirathatom meg eléggé azt, akinek hideg testére hullnak most forró könnyeim. Meghalt! E rövid szóban van végeden fájdalmam! Mért vetted el őt éntőlem óh Istenem ?! Sírva megyek utána a koporsóba! Kedves halottam, drága mindenem, soha sem szomorítottál meg, csak most, hogy itt hagysz engemet, oly egyedül, oly igén egyedül! Óh még sem egyedül, mert ha minden elhágy is, Te velem vagy, óh szent Isten.