Sántha Károly: Buzgóság könyve. 2. kiadás. Budapest 1912.

6. Estvéli imák

Estvéli imák

101

adtam-e az éhezőnek? nem oltám-e a szomjuzónak szomját? nem ruháztam-e a mezítelent? s nem arattam-e mindezért embertársaimnak háláját és áldó szavait ?

Óh, ha erre gondolok, azon kevés jóra is, melyet véghezvittem, a legtisztább örömmel jutalmaz meg az édes öntudat. Érzem, hogy mikor jót gyakoriok, azon perczekben hozzád, óh én Istenem, közelebb vagyok.

Azért, óh Atyám, legyenek az én hátralévő napjaim arra szentelve, hogy tehetségem szerint szeressek, boldogítsak s szertejárván, jót tegyek, mint a te szent Fiad cselekedett.

Ah, elpirulva érzem, hogy gyakorta s talán éppen ma is, eltávoztam tőled, Istenemtől, az én könnyelműségem, kevélységem, gyűlölségem, önszeretetem, érzéki vágyaim s embertársaim megítélése által. Nem tudtam szívemet olyan tisztán tartani, hogy abban semmi bűn se legyen. De fogadom, óh én