Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)

Első rész - VI. Böjtiek, Krisztus Urunk szenvedéséről és haláláról

135 ezért szerez, S ránk dicsőség, öröm és élet ez. 14. Hogy ez meglesz, szentül valljuk, De hogy mikép: nem tudhatjuk ; Isten szaván s hatalmán is Alapul mind: ez is, más is; Urunk, e hit nőjön bennünk, Káromlásra ne hagyj vetemednünk. 15. S hányszor vét e szentség ellen A hálátlan, a hitetlen ! Nem enged az Ür szavának, Ellenszegül parancsának ; A léleknek e vétkérül Nem szólhatunk sóhaj s bánat nélkül. 16. Némelyek az úrvacsorát Áldozásra forgatva át, Élők s holtak bűneiért Osztogatják jó haszonért, Pedig örök kegyelmet ád Az, ki egyszer áldozta fel magát. 17. Sőt örök, nagy fájdalomra A szegény néptől elvonva A kelyhet meg is tagadják, És csak önmaguknak adják ; Pedig az Ür mindenkinek Rendelte, s jaj, ki ezt nem érti meg! 18. Mások, kapernaumiak, Véges ésszel így szólanak : Hogy volna az lehetséges Krisztus testéhez, véréhez így jutni el az embernek? Kemény szava ez a hitetlennek. 19. Fájdalmunk szót arra nem lel, Hogy amit az Ür rendelt el Szeretetre és békére : Viszálykodás lett a vége; Olyan, mint egy szörnyű álom, Hogy ilyesmi lehet a világon. 20. Isten, szüntesd meg e rosszat, Ne adj sikert a gonosznak ; Igazságra vezettessünk, Hogy mind, mind egyesülhessünk Egy testbe : a szentegyházba, Melynek Krisztus a feje s Királya. 21. Ti, igazság ismerői És az Ige hirdetői: Mért akartok mindent jobban, Mint ami e szentségben van? Ha oly gyakran bűnbe estek: Orvosságot mért nem itt kerestek ? 22. Mit használ a világ neked, Ember, ha kárt vall a lelked? Elszárad a vessző végül, Ha elszakadt a tőkétül, S bizony tűzre kell jutnia: Megmondta az élő Isten Fia! 23. Harmadik volt az a tette, Amikor ezt cselekedte: Övéinek lábát mosta S lenruhával szárította; Az angyalok ezt is látták, S bizonyára nagyon megcsodálták. 24. Nézvén ennek eredetét: Először is szeretetét Akarta megjelenteni, Hogy nincsen e földön semmi, Amit értünk meg ne tenne, Csak hogy szívből higgyünk, bízzunk benne. 25. Krisztus Urunk, mondd, csoda-e, Hogy lábukat te mostad le Vízzel, s mintegy szolga lettél? Holott többet cselekedtél : Véred adtad, nem sajnálva, Szívünk benső megtisztulására ! 26. Azt is meg kell ebben látnunk, Mily országot vár minálunk? Nem világit, de szellemit, Mely arra bírja híveit, Hogy megmossák