Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)
Első rész - VI. Böjtiek, Krisztus Urunk szenvedéséről és haláláról
134 egymás lábát, S szeretetből egymást kiszolgálják. 27. Ezt tegyük, mint rá hallgatók, De nem, mint a képmutatók, Akik mások lábát mossák, S szívük csupa gőg s gonoszság; Szeretetből kell végeznünk S főképen a szegénnyel éreznünk. 28. Ezzel azt is bizonyítja, Hogy még az is, aki tiszta, Kell, hogy tovább tisztálkodjék S ő általa gyarapodjék; Tisztára könnyű fürdenünk, De lábunkra megint szennyet szedünk. 29. Hivatásunk útján ránk is Sok mocsok vár, bárhogy bánt is; Bárcsak ő alá hajolnánk, Hol a vízzel vér omol ránk: Ő a kegyelem forrása, Senki másban ezt szemünk ne lássa! 30. E mosással minket végre Arra tanít bölcsesége, Hogy akit ő mos tisztára, Még ha nem is méltó rája, Nem szabad lekicsinyelnünk, Szolgálatát nem kell becsmérelnünk. 31. Még maguk az apostolok Sem lehettek hibátlanok, Mégis így szól a próféta: Lába mindig szép és tiszta A békesség-hirdetőnek S közöttünk a jóhírterjesztőnek. 32. Szolgáihoz légy figyelmes, S légy Péterrel engedelmes Az Ürnak, és meg is háláld Keresztségét, vacsoráját; Ha nem adod neki magad, Országába soha be nem fogad. 33. Urunk, te mostad kezünket, Fejünk, lábunk és szívünket ; Igazságba öltöztettél, Tőlem hálát érdemlettél; Add, kitartsak a jóságban S veled lakjam szent ártatlanságban ! 34. Mindezeket elvégezve, Emelt fővel ment a kertbe. Nézzünk lélekben utána: Mi vár az ember Fiára, Hogy jut a zsidók kezére, Hogy szenved a világnak üdvére. 35. A Kedronon általmenvén Es a hegyen megpihenvén Tovább haladt, míg célhoz ért, Atyjához így imádkozék: Atyám, Fiad esedezik, Mert rá nehéz óra közeledik. 36. Atyám, amint ismersz engem, Nézz rám súlyos helyzetemben: Rám tör minden ellenségem, Te légy az én segítségem ; Múljék el tőlem a pohár, Mely a világ Megváltójára vár. 37. Ellenkezni mégse fogok: Legyen, amint te akarod. Azután a tanítványok Közé ment, kik aluvának, S szólt nekik: Ne aludjatok, Vigyázzatok és imádkozzatok! 38. Nézzétek most, mit végeze Az áruló Júdás keze: Gonosz néppel jön rám, sokkal, Fegyverekkel, fustélyokkal, Nekem esnek, mint latornak, Elfognak és halálra hurcolnak. 39. Alig mondá e szavakat, Júdás mindjárt reá akadt, A zsidókat rávezette, Mondván: Ide jött a kertbe; Aki mellett elhaladok, Megcsókolom s rá ujjal mutatok:
