Vietórisz József (ford.): Cithara sanctorum. Régi és új egyházi énekek. (Budapest, 1935)

Első rész - VI. Böjtiek, Krisztus Urunk szenvedéséről és haláláról

117 4. Engem, a te atyádat, Az Isten teremtett, Tisztességben énvelem Senki se versenyzett; Mert saját képére Alkotott engemet, Rám bízta a világot, Hogy mindenek ura legyek. 5. Ártatlannak, tisztának És szeplőtelennek, Igazságot vallónak És szentnek teremtett; Szabadon tehettem, Amit csak akartam, Egy parancsa volt csupán: Hogy frigyét mindig megtartsam. 6. Az Istennek különös Öröme volt bennem, Meghagyta, hogy angyalok Őrizzenek engem; Gondomat viseljék, Kedvemre tegyenek, S aztán hozzá a mennybe Elevenen bevigyenek. 7. Az a szabad akarat Volt később a vesztem: Elbizakodottságból Hűtlenségbe estem; Istenhez hasonló Akartam már lenni, Nem átallván gyümölcsét Ama tiltott fának enni. 8. Erre ártatlanságom Nyomban elvesztettem, Isten képét magamban Nagyon csúffá tettem; Ragyogó dicsőség így vált gyalázatra : Lelkemet az igazság És a szentség odahagyta. 9. Ekkor engem mindenből Kifosztott a sátán; Szégyelltem az Űr előtt, Ó bár ne is látnám! Méltán ért a szégyen, S benne jogos vád van: Mert az ördög ejtett meg Álnok kígyó alakjában. 10. Nem segíthet énrajtam S nem lehet mentségem Az, bogy Éva beszélt rá, Saját feleségem; Ki kellett hát jönnöm Nagy szégyenérzettel, S ennek külső jeléül Maga az Ür öltöztet fel. 11. Most már itt, a siralom Völgyében kell laknom, S szebb életem emlékét Zokogva siratnom ; Meztelenül maradt Bűnös ember lettem : Hol van egy jó barátom, Ki segít az elesetten? 12. Bajok vettek már körül Mindenfelől engem, Fájdalmas kín szorongat Testemben, lelkemben ; Nem hagy békét nekem A lelkiismeret: Ördög, halál, kárhozat Örül, hogy így megszenvedek. 13. Földet túrva dolgozom És hordom átkomat: Hasznom nincsen belőle Vétkezésem miatt; Mindenféle gyomot S haszontalan füvet Terem a föld bőséggel : Nagy bűnömért ezzel fizet. 14. Nagy nyomor és sok bánat, Ezer aggodalom, Mindenféle betegség És kínos fájdalom: Egész a halálig Mindnek kárát vallom; Jaj, szomorú az élet, Mert bizonnyal meg kell halnom! 15. Bennem már a természet Megromlott egészen ; Ha akarnám is a jót, Nem tehetem mégsem. Nincs méltó váltságom, Mely engem feloldoz, Vissza soha nem térek Régi ártatlanságomhoz. 16. Bánt a lelkiismeret, Hogy nagyot vétkeztem, Érzem, hogy a vétkemért Kárhozatba estem; Törvény vár a bűnre, Az ördög kacagja,