H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

II. Az éneklést és énekszerzést meghatározó követelményrendszer

képviselt: megtartotta a magyar nyelvű gregoriánt, sőt a 33. és a 47. zsoltár fordításában olyan, az eredetiben nem szereplő kifejezések fordulnak elő, amelyből kiderül, hogy a hangszereket és az orgonákat sem tartotta elvetendőnek: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, / Indítsátok az orgonát nagy zengésvel"; ' 193 „Változlag énekeljetek az Urnák, / Dicsérjétek őtet hegedövei." Laskai Csókás Péter teológiai müvében önálló utat követ, és tudós módjára veszi sorba az érveket és az ellenérveket (T5: 432 skk). Felsorolja a hangszerek eredetéről vallott nézeteket és ószövetségi helyeket. A hangszeres zenében megkülönbözteti a fúvós, húros és ütős hangszereket. A musica organica három fajtáját adja meg: fúvósokat (tuba, tibia, fistula), húrosokat (cythara) és ütősöket (tympana, campana). Ez a megkülönböztetés a háromféle hangból származik: az első animantis voce; a második organorum inflatione; a harmadik pulsu keletkezik. Ezután megvizsgálja, hogy mikor szabad használni a hangszereket: 1. a hely alapján: világi összejövetelkor, esküvőn és vallásos gyülekezetekben; 2. az idő szerint: vígságos időben igen, de amikor Isten haragját érezzük pestiskor, éhínségkor, háborúban - nem szabad használni. Laskai Csókás külön felsorol minden egyes érvet és ellenérvet. Ennek során keresi a választ arra a kérdésre, hogy szabad-e a gyülekezetben hangszert használni. Kiindulópontként hangsúlyozza a református teológusoktól eltérő véleményét: „Detur mihi uenia a uiris summis & eximijs theologis in responsione huius quasstionis, a quibus non parum dissentire cogor." Az érvek és ellenérvek felsorolása után egyesíti a különböző véleményeket, majd adiaphoronnak minősíti a kérdést. A hangszer használatának feltételeként a Petrus Martyr Vermiliusnál olvasható érveket ismételi meg (a Vermiliusnál lévő musicát instrumentum musicumként értelmezi). Laskai Csókás a fentieket a marosvásárhelyi református kollégiumban tanítva elő is adta. Különvéleményének megfogalmazásában nemcsak egy tudós teológus nagyszerű teljesítményét kell látnunk, hanem talán azt is, hogy Laskai Csókás a helyi gyakorlathoz igazodott: Erdélyben, az 1580-as években az orgona még egyes helyeken megmaradhatott, sőt esetleg istentiszteleten is megszólalt. Laskai Csókás nézetének korszerűségét akkor értékelhetjük igazán, ha megnézzük az irénikus Samarjai János éneklésről vallott 1628-as nézeteit. Bár az üdvösség szempontjából szerinte sem központi és fundamentális kérdés a zene,

194 mégsem enged a református zenei elvekből: elutasítja mind a többszólamú ének19

3 KARASSZON Dezső, 1994, 10. 19

4 Az irénizmusról 1. HELTAI János, 1994, 58. skk. 84