H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)

II. Az éneklést és énekszerzést meghatározó követelményrendszer

alábbiakban megkíséreljük a református vélemények 16-17. századi változatosságát bemutatni. A hangszert elvetők helvét példát követtek. Kálvin egyik (7 Sámuel 18. alapján szóló) prédikációjában egyértelműen az orgona istentiszteleti használatának mellőzését javasolja: „Nevetséges és esetlen utánozása a pápának, ha azt hisszük, hogy nemesebbé tesszük az istentiszteletet az orgona behozatalával... Elég az egy189 szerű, szívből jövő, ... anyanyelven zengő ének." 1562-ben el is tüzelték a genfi egyház orgonáját. Egy másik helyen Kálvin nem a hangszereket kárhoztatta, hanem az azokkal való helytelen élést: „Ámbár a hárfának és más hangszereknek feltalálása inkább csak élvezetre és gyönyörűségre szolgál, mintsem szükséget tölt be, mégis egyáltalán nem kell fölöslegesnek tekinteni s még kevésbé méltányos dolog kárhoztatni"; „A zenét a kegyesség is alkalmazhatja a maga céljának szolgálatában és az emberek javára, de azzal a feltétellel, hogy távol marad tőle minden 190 bűnös csábítás és hiábavaló élvezetvágy gondolata." A fenti kálvini nyilatkozatokkal kapcsolatban eltérő értelmezések születtek. Abban mindenki egyetért, hogy Kálvin nem ellenezte a művészetet és a zenét. Dávid István úgy értelmezi, hogy Kálvin szerint „nem lehet kárhoztatni sem általában az egyházi zenét, sem a hangszerek kultikus használatát, ha az valóban Isten dicsőségére és a gyülekezet lelki 191 épülésére szolgál." Oskar Söhngen viszont Zwinglihez hasonlóan Kálvint is az istentiszteleti orgonamuzsika elvetőjeként írja le. Kálvin az ószövetségi kultusz részének és katolikus maradványnak tekintette a hangszert, amelyet az újszövetségi istentiszteletben nem használtak. A házi zenélést viszont megengedte. Heidelbergben 1570-1657 között, Bernben 1731-ig, Zürichben a 19. század közepéig nem szólt az orgona. Hollandiában a dordrechti zsinat 1574-ben, \Kor. 14, 19-re hivatkozva vetette el az orgonát. De a városok beleszólhattak az orgona-használat kérdésébe, és mivel egyes helyeken a polgárok és a lelkészek is az orgona istentiszteleti használata mellé álltak, ezért az ismétlődő zsinati határozatok sem érték el az orgonák felszámolását. 1632-től újra meghonosodott az istentiszteleten. Az 1638-as delfti zsinat döntése szerint pedig adiaphoron, hogy orgonával kísérik-e a gyülekezet énekét vagy sem.

19

2 A magyar református véleményeket nem lehet leegyszerűsítve hangszer- és orgonaellenesnek minősíteni. Karasszon Dezső felhívja a figyelmet arra, hogy, bár Kálmáncsehi Sánta Márton zwingliánus volt, zenei tekintetben külön magyar utat 18

9 Idézi BOGÁR János, 1974, 236. ™ Corpus Reformatorum, 51, 99-100. Idézi NAGY Sándor Béla, 1975. 48. 19

1 DÁVID István, 1998. 8. 19

2 Leiturgia, IV, 39-44. 83