H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
II. Az éneklést és énekszerzést meghatározó követelményrendszer
A magyar puritán szerzők ugyanazokat az érveket hangoztatták, amelyeket Kálvin már majdnem egy évszázaddal korábban megfogalmazott: a Szentlélek által ihletett és tanított énekeket (1. Ρ15, T20, T30) szabad énekelni, mert „amidőn... ezeket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy e szavakat maga Isten adja a szánkba, mintha csak Ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva." A zsoltárok dallamáról szólva pedig Kálvin kiemeli, hogy a dallamnak legyen súlya (poids) és méltósága, fensége (majesté) 11 4 - Martonfalvi Tóthnál ez leegyszerűsítve, mint „religiosa melódia" jelenik meg (T33: 409). A magyar puritánok törekvése azonban a régi énekekhez ragaszkodó egyházi és világi befogadók ellenállásába ütközött. Ennek egyik oka, mint fentebb Csomasz Tóth Kálmánt idéztük, a genfi zsoltárok bonyolult megformáltsága volt. A másik ok, hogy a puritánok a majdnem egy évszázados és szervesen kialakult éneklési rendet támadták. A zsoltárparafrázisok különösen népszerűek voltak. A 16. századi énekek, tágan értelmezve. megfeleltek a reformátort követelményeknek: népnyelven írták őket és bibliai alapokon álltak, dallamaiknak egy része pedig magyar eredetű volt. A szertartási énekek szövege is a Bibliara ment vissza, és nem tartalmazott a protestáns hitvallásokkal ellenkező szöveget, hiszen azokat a lelkészek vagy elhagyták, vagy kijavították már korábban. A lamentáció éneklését nemcsak népszerűsége miatt támadták a puritán szerzők olyan hevesen, hanem azért is, mert bibliai eredetét nem lehetett kétségbevonni, tehát más érvet kellett ellene találni: nem az egész gyülekezet énekel (1. már Bullingernél is), illetve a gregorián dallam és az előadásmód nem megfelelő. A szertartási éneklés általános elutasítása mellett (Pl5: Ooo, v; T27: 618, 693; T29: 494-498; 'Γ33: 405, 415; T34: 17-25) legtöbbször meg is nevezték a puritán szerzők az elvetendőnek ítélt énekeket: litánia, passió, lamentáció (ott maradhat csak meg, ahol a gyenge község botránkozása nélkül el nem hagyható - T27: 619; T29: 494; T34: 18-25); „hahogató" énekek, mint pl. a passió, lamentáció, litánia, antifona elutasítása (P15: Oooi v). Arra is van adatunk, hogy az unitáriusok résztvettek, a puritánus lelkészt támogatva, egy passióéneklés körüli vitán (NI7: 275-276). A harmadik ok az egyháztörténeti környezet megváltozása lehetett. Reformátoraink fő célja még a tanítás volt, mint ahogy Czeglédy Sándor Melius Juhász kapcsán megjegyzi: az éneklés tanítás-funkcióját „a liturgus magánéneke és a karének éppen olyan jogosan betölthette, mint az igehirdető prédikációja.""' A puritánok pedig a tanítás mellett a hitélet elmélyítését emelték ki, és az ehhez kapcsolódó tantisztaságot. Nagyon sok szerző, így Kálvin és a puritán szerzők is, az imádság egyik fajtájaként tárgyalták az éneket. Ugyanakkor a 11 4 CALVIN, Jean, 1939, 7. 11 5 1967, 367. 64
