H. Hubert Gabriella: A régi magyar gyülekezeti ének (Budapest, 2004)
Függelék
[RÁKÓCZI György, 49 1 erdélyi fejedelem ajánlólevele:] [((2),:] AZ ATYANAK KEGYELMET, AZ FIVNAK, SZERELMET, ES AZ SZENT LELEKNEK VIGASZTALÓ ALDASAT KEVANNYVK KEGYELMETEKRE MIND FEJENKENT TERJEDNI, AMEN. VAlamit az teremtő Vr Isten ez világon, az ég alatt, az főidőn, és az vizekben teremtett, nagyobb részént mind az Emberekhez való ki beszélhetetlen nagy szeretetinek indulattyából 49 2 teremtette. Az embert penig ő magát alkotta az ónnón ditséretire, azt sem annyira azért, hogy más módját-is ditséretinek nem találhatta, avagy szűkölködött vólna, nála nelkűl, hanem azért, hogy mennél szepb, ekesb, hozza hasonló teremtett állattya légyen az többinél, annál világosban meg ismértessek, az Istennek mind bóltses?ge, igazsága, és irgalmassagának-is mérhetetlen, és veghetetlen határa, es magát ollyak által ditsértesse, az kiknek váltságokért az ó tulajdon saját Fiát, (kinél drágább kentse nem vólt,) adgya, botsáttya; Még az Adamnak el es?s?t-is, (ugy elmélkedem,) az Istennek ditsós^ge, irgalmassága, es az emberi nemzethez ki mutatandó nagy kegyelmessége, kevánta, es hogy nevenek ditseretire es az háláadóságra-is az embereknek tágassabb mezőt terjeszszen eleikbe: S-noha az madarak-is, es majd semmi teremtett állattya nints az Vr Istennek, az ki az δ módja, s-az termeszeinek beléjek oltatott ereje szerént nem ditserné és nem áldaná; De ezeknél az ember fellyeb való lévén sokkal, úgymint nemessebb és főbb teremtett állattya, és ugyan azt mondom, hogy igen fellyeb való, kinek az Vr Isten, értelmet, okosságot, iteletet-is adott, mellyért annyi hála-adással, ditsérettel, és buzgóságos imádságokkal tartoznék, hogy ha életének minden óráit, szempillantasit, abban töltené el-is, m?g-is nem tehetne vele tőtt sok kegyelmess^giért, eleget, ha az Istennek irgalmassága, az Christus érdemes áldozattyának nagysága, elől nem venné, és azt érette ki nem töltené. Meg emlekezven azért én-is hogy az mi vagyok, Isten kegyelméből vagyok, az-is elmémbe(n) forogván, hogy engemet-is az Vr Isten, az ó nevének ditséretire, igaz Euangeliumanak, Anyaszentegyházának nem tsak oltalmára, de egyszer s-mind terjesztetes?re-is, s-nevenek ditseretire, állatott es hívott, az utolsó fogyatékara jutott, nemzetünk végehez kózelitó idejeben, igyekezetem ez vólt mindenkoron, hogy En-is az én Istenemtói kezemben bízatott Giratskával, 49 3 ugy kereskedhessem, hogy jó szóigának találtassam, és az en Istenemnek velem tőtt sok kegyelmességét, kűlsó, belső ellens?gim, gonosz akaróim, ellen, panasz nélkül való oltalmazásáért, valami kis tzikkel hálá-adásomnak sengéjét ő fels?genek be mutathatnám: De mi-[((2) v:]vel bár 49 1 RÁKÓCZI György, I. (1593-1648), erdélyi fejedelem. 49 : Hiányzik az elválasztójel: „indulattyá ból". 49 3 Tehetségecskével. 417
