Evangelikus keresztyén énekeskönyv (Szarvas, 1937)

F. Temetési szentigék

610 TEMETÉSI SZENTIGÉK Jób 1, 20—21. Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét és a földre esék és leborula. És monda : Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből és mezíte,len térek oda vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve ! Máté 9, 18—19. 23—26. Mikor ezeket mondá nékik, imé egy főember eljővén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet és megelevenedik. És felkelvén, Jézus követé őt tanítványaival együtt. És Jézus a főember házához érvén, látván a sípolókat és a tolongó sokaságot, mondá nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem aluszik. És kinevették őt. Mikor pedig a sokaság eltávolittaték, bemenvén, megfogá annak kezét, és a leányzó felkelt. És eíterjede ez a hír abban az egész tartományban. Középkorúaknál. Zs. 39, 5—8. Jelentsd meg, Uram, az én végemet és napjaim mértékét, mennyi , az ? Hadd tudjam, hogy milyen mulandó vagyok. Imé tenyérnyivé tetted napjaimat és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony, merő hiábavalóság minden ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat! Most azért mit reméljek, oh Uram ! ? Tebenned van bizodalmam. Ezs. 40, 6—8. Minden test fű és minden szépsége, mint a mező virága. Megszáradt a fű és elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép. Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökké megmarad!