Evangelikus keresztyén énekeskönyv (Szarvas, 1937)

IV. Temetési énekek

546 hosszú szenvedés után nyugszom csendesen- Felém hajolsz, balzsamot hozván, Megvigasztalsz és így szólsz hozzám: Elég immár ! 5. Elég immár! Hozd el én végemet, Ha tetszik, Istenem! Ez ínségből Vedd az én lelkemet Magadhoz kegyesen! Míg itt marad hívság, gond, bánat, Ott föllelem igaz hazámat; — Elég immár! Dt. 570. Burmeister Ferenc. Dallama: Mint a szép híves patakra. (212) Nem hiába könyörögtem, Meghallgatott Is• tenem, Annyit sírtam, keseregtem, Hogy az ég is sírt velem. És elküldte angyalát, Élvette szívem baját, Eljuttatott csendes révbe, Reményt nyújtva ébredésre. 2. Elég, elég volt már nékem A megtelt ürömpohár, Nem maradt más menedékem, Csak amely a sírban vár. Itt már minden elhagyott, Egy volt, aki biztatott: Te, reményem, én Megváltóm; Neved érte most is áldom. 3. Hittel reád tekintettem, Vigaszt nekem ez hozott : Szenvedésed az egekben Dicsőséggé változott. Szoros út, nem kellemes, Fárasztó, de egyenes, Ezen jut a küzdő végre Békés partra, üdvösségre. 4. Békés partom, szép világom, Oh fogadj be engemet. Ha eltűnik napvilágom S itt hagyom keservemet, Szép egek, megnyíljatok, Üdvösséget adjatok! Te add meg azt, Messiásom, Életem, vigasztalásom. Mg. 99. Elefánt M. Eredeti dallam. (243) Jó Istenem, keresztemben Türelmesnek se• gíts lennem. Ha erőtlen botladozom, Roskadozom, Biztass, segíts, légy gyámolóm. 2. Hogyha gyötör sok ínségem, Te vagy az én reménységem. Te gondozol készségesen, Hűségesen, Tudom, nem hagysz el sohasem. 3. Félre, csüggedt gondolatok, Engem ne is búsít-