Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

VII. A halál és az örökélet

Eredeti dallam rnr Istenfélők, mily boldogok vagytok, Kik meghalván, Istennel vigadtok; Ti már pihentek, Mi nem vagyunk még a bajtól mentek. 2. Csak siralomvölgye a mi földünk, Hol ezernyi bú-gondban gyötrődünk; Bármerre nézünk, Szívfájdalom a mi osztályrészünk. 3. Ti nyugosztok a sír éjjelében, Bátorságban és szép csendességben; Bú oda nem hat S nem zavarja meg a nyugodalmat. 4. Ott eltörül az Cr minden könnyet, ízlelitek már az édes enyhet; Az vár ott rátok, Amit fűlném hallott, szem nem látott. 5. 0, ki ne kívánna így meghalni, Mennyországért e földet elhagyni! Ki késnék itten? Hogyha ott oly jókat ád az Isten. β. Áldott Jézus, segélj minket erre, Jöjj és vígy át az örök életre, Hol dicsőségben Boldogultakkal élünk az égben. Dach Simon (1605—16S9) Dallam: örökkél 0, mennydörgő sző rfis. Örökké! örvendetes szó, Szívet, lelket fölvidító! Kezdet, melynek nincs vége! Túl a fényes csillagkörön Örökkétartó szent öröm Es zavartalan béke! Amit szenvedek Idelenn, Megédesíti azt a menny! 2. Minden szépséged, ó világ, Olyan mint a fű és virág, Hirtelen elenyész itt; De ami örökkévaló, A szép, az igaz és a jó: Soha el nem enyészik. Krisztus szava megtart, megáld, Ki benne hisz, nem lát halált. 2S5