Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

VII. A halál és az örökélet

nál Mennyeiek serege ott áll És térdet szent nevedre hajt. Nem látott soha szem, Nem hallott a fül sem Ily örömöt. Örvendezünk, Zengedezünk, S örökké áldunk, Istenünk! Nicolai Fülöp (1556—1608) Eredeti dallam «

πα örökké! Ó mennydörgő szó, Szivet tőrként ÖO" általható! Kezdet, melynek nincs vége! Örökké! Időtlen idő, Annak mily igen rémítő, Aki jut éjjelébe. Uram, ha erre gondolok, Szívem megreszket s háborog. 1. Nincs e világon fájdalom, Mely meg ne szűnnék egykoron, Nincs, mely ne érne véget; De jaj, mindörökkévaló A féreg, a meg nem haló, Olthatlan tűz, mely éget: Ez a pokol, a gyötrelem, A kárhozat, a végtelen. 3. Örökké! Hasson szívedig! Jaj annak, aki vétkezik, S nem hajt az Or szavára! Jaj annak, ki őt megveti, S a gonoszokat követi: Jut rémes éjszakára, Melynek vége nem lesz soha, Imádkozz', hogy ne juss oda! 4. Atyánk, kinek kegyelme nagy, Kérünk téged, minket ne hagyj, Jó vagy te és irgalmas. Minket utadra édesíts, Igaz megtérésre segíts, S szent Fiadért irgalmazz! Add, a kegyelem ideje Bűnbánattal legyen tele! 5. Örökké! Ó mennydörgő szó, Bűnös szívet általható. Éles tőrként, Örökké! Mily iszonyú a gyötrelem Annak, kinek nincs kegyelem És bűnbocsánat többé. Atyánk, ki értünk onta vért, Irgalmazz az Or Jézusért! Rist János (1607—1667) 281