Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

Bevezetés

(Beaezetés A reformáció kora óta egyházunk minden nemzedéke bizonyságot tett arról, hogy éneklő egyház vagyunk. Luther első énekeskönyve után 12 esztendővel — alig egy évtizeddel a mohácsi vész után — 1536-ban, Krakkóban jelent meg az első magyar kottás énekeskönyv, Gálszécsi István magyar reformátor műve. Mindössze négy levélnyi töredéke maradt ránk: az ajánlás és néhány Luther-ének fordítása! őseink gazdag énekkincséről szemléletesen tanúskodik az 1568-ban nyomtatott Váradi Énekeskönyv és Huszár Gál nyomdász-reformátorunknak 1574-ben megjelent ének- és szertartáskönyve. Utóbbi mintegy 1000 lap terjedelmű, testes kötet, amely néhány levél híján teljes egészében maradt ránk örökségül evangélikus eleinktől. Bornemissza Péter 1582. évi és az 15S3. évi Bártfai Énekeskönyv után a XVII. században több énekeskönyvünk jelent meg, s mindegyik új színnel gazdagította gyülekezeteink éneklését. A fokozatos gazdagodás csúcspontját az 1743-ban először kibocsátott Üj Zengedező Mennyei Kar érte el, az evangélikus magyar nép szeretett, buzgón énekelt és sokat olvasott „Grádvál"-ja. Egyházi énekügyünk és gyülekezeti éneklésünk szép fejlődését azonban megtörte a felvilágosodás hatására egyházunkban kialakult szellem, mely pusztán a gondviselés-hitben és a moralizmusban