Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

VII. A halál és az örökélet

Sírba szállott, De nincsen ott; Föltámadott, Nekünk Is életet adott. 3. Túl a síron, ha felkelünk, Örök fényben ragyog reggelünk S többé le nem megy mi napunk. Mind megadja ott az Isten, Ami után epedtünk itten S nem sért keresztünk s bánatunk. Megszűn a siralom, Eltűn a fájdalom. Alleluja! Sír és halál Meggyőzve már, Lelkünk Istenhez, mennybe száll! Klopstock Frigyes (1724 — 1803) Dallama: Elég Immár f-nir Feltámadsz még, Én testem, feltámadsz A »JOO nagy ítéletre, Dicsőséget S halhatatlanságot Hozó új életre. Ε hitemben erőssé tettél, Jézusom, ki diadalt vettél A halálon. 2. Ne rettegd hát, Leomló sátorom, Setét sírboltodat! Egybeszedi S új életre hívja Teremtőd porodat; A rothadóból rothadatlant, Halandó testből halhatatlant Hoz majd elő. 3. Ö boldog nap! Jézussal bémegyek Az Ür örömébe; Ott könny nem hull, Boldogság lesz részem És örökös béke. S én, ki a sír ágyán pihentem, Fölébredek s élek a mennyben Mindörökké! Zathureczky Sámuel (1760—1836) Dallama: 0 felséges Atya Isten «η/· ö, ml Megváltó Krisztusunk, Kegyes üdOOO vözitő Urunk, Légy nyavalyánkban orvosunk! 2. Édes Jézus, emlékezzél. Hogy érettem is küldettél S kínos keresztfán szenvedtél. 3. Igaz bírám, te kegyelmezz, Te szolgáddal számot ne vess, Adósodnak légy kegyelmes! 278