Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

IV. Az egyház és a kegyelmi eszközök

det. Sión, hozzád mostoha Vem lehetek en soha, £n szívemnek ékessége, Hozzád hű ne maradnék-e? 5. Csak a sátán hitetett el, Az ijeszt, de mit sem árt: Nézd, kezemre jegyezlek fel, Nem szenvedhetsz semmi kárt. Ne félj, van reád gondom, Ellenségid megrontom, Hajlékidat megépítem, Rád fordítom tekintetem. 6. Szemem kísér lépten-nyomon, Áldlak, védlek szüntelen; Én szülöttem, én Sionom, Itt hordozlak ölemen. Tőlem el ne szakasszon Se öröm, se fájdalom, Se sátán, se harc, se halál, Légy hív, remélj, tűrj és hízzál! Heermann János (1585—1647) Eredet! dallam n/-() Térj magadhoz, drága Sión, Van még neώΟώ ked Istened! Ki atyádként felkaroljon, S szivét ossza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, Máskép ő nem is tehet! Sión, ezt hát gondoljad meg, Szabj határt bús gyötrelmednek! 2. Hullámok ha rémítenek Mérhetetlen víz felett, S a habok közt szíved remeg, Hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod őt, Ki reményed és erőd: Slon, soha se feledd el, Ο megvívhat tengerekkel. 3. Bár hegyek megrendülnének, Miket égi kéz emelt, S indulása a nagy égnek Végromlásra adna jelt: Ne gondold, ha látod ezt, Hogy téged e perc elveszt: Slon, tudd, te meg nem dőlhetsz, Míg oltalmad Istentől lesz. 4. Bár könnyűid omlanának Gyöngyökül a tengerbe, És elhalván hangja szádnak, Csak pihegnél, mint gerle; Bár vér volna bíborod, S kő megszánná 140