Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

IV. Az egyház és a kegyelmi eszközök

nyomorod: Sión, te ne félj gonosztól, Baj nem ér, míg benne bízóit 5. Bár hordozván zsarnok láncát, Érne kínos rabhalál: Ha hitedet el nem játszád, Utad égbe nyitva áll. örvendj mindig és vigadj, Emlékezz': kl népe vagy, Sión, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél! β. ö, ne csüggedj, im az estnek Már leszálltak árnyait Kihez ajkid oly hőn esdnek, Halld, Atyádnak hangja hí! Ο gyalázat, kín helyett, Néked jobbján ad helyet. Sión, a menny lesz te részed, Föld gyötrelmét hát ne nézzed. 1. Végső áldást mondj hazádra, Mely távolról int feléd; Égi honnak a határa Van már hozzád közeIébb. Édes érzés mért fog el, Melytől olvad szív, kebel? Sión, nemde minden más ott, Mondd: hova tűnt nagy sírásod? 8. Angyalok, ti fényes lelkek, Zengjetek víg éneket! Mert már biztos partot lelt meg, Kit bús szélvész hányt-vetett; Már meggyőzte a halált, Istenéhez égbe szállt. Sión, onnan számkivetni Nem fog téged soha senki! Pauli Joakim (1636—1708) Dallama: 0, miként fogadjalak f)f~0 Ne

m jätt el még ideje Sión győzelmének; «Oá Még nem zeng az ajkakon Diadalmi ének; Még a sáncon dolgozunk Küzdve ellenséggel, S nyert csatánknak öröme Fájdalomban vész el. 8. Még Ararát szent hegyén Nem kötött ki bárkánk; Még dühöng a zivatar, S tenger mélye vár 141