Keresztyén énekeskönyv. A dunántúli evangélikus énekeskönyv rövidített kiadása új résszel (Budapest, 1957)

III. Az egyházi esztendő ünnepei

5. Mily nehéz volt szenvedésed, Mint tépett a gyötrelem, Fájón hallom bús kérdésed: „Mért hagytál el Istenem?" Ha nem bírom a keresztet S már-már elcsüggedni kezdek, Ó, ne hagyj el engemet, Tedd könnyebbé terhemet. 6. Az égető kín elgyötört S így szóltál: „Szomjúhozom", Add, hogy én is minden gyönyört Megvessek, mely bűnbe von. Míg tart földi bujdosásom, Oltsd epesztő szomjúságom; Nyújtsd az élet italát, Mely üdítő enyhet ád. 7. Bevégződött dicső pályád, Véget ért a szenvedés. Tőled nyerek én is pálmát, Nem fenyeget büntetés. Ha majd int a halál réve, Eltem végpartjához érve, Mondhatok szent éneket: „Minden elvégeztetett!" 8. A sír éjétől nem félek, Mert, Uram, benned hiszek, A síron túl újra élek S örökre nálad leszek. Szent nevedet dicsőítve, Atyám, a te kezeidbe Ajánlom én lelkemet, Végy magadhoz engemet. Jézus hét szava a keresztfán Garve Károly (1763—1641). (Nagy Lajosi Eredeti dalian 1 Q4 Jézus, sebeidnek mélye Vigasztalja lelkeΧθ4 met, Minden földi nagy ínségbe' Ott látom keresztedet. Ha kísértnek a bajok És már bűnre gondolok, Szenvedésed emlékeztet, Hogy kerüljek minden vétket. 2. Ha a gonosz kívánságra Hajol a test és a vér, És a romlottság útjára Inkább, mint a jóra tér; Vagy ha Sátán tőrbe csal Csábító szavaival: AUj előttem sebeiddel, Jöjj és megrontómat űzd el. 104