Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

453 JÓLTEVÖK ÉS EGYHÁZI TISZTVISELŐK HALÁLÁRA nemsokára; Boldog, ki itt a pályán gyors S híven siet céljára. Kövessük hát vezérünket! Az, aki Mózest elvette, Az Úr megújít bennünket, Ád Józsuét helyette. Beliczay Jónás högyészi lelkész (1764—1845). Sokat szenvedett felett. Dallama: Jézus, sebeidnek mélye. rvendezzél, oh én lelkem, Feledd a kínt, bánatot; Krisztusnál nyugalmat leltem, Csendes békét ő adott. Ε siralom völgyéből, Sok keserűségéből Ő visz örök dicsőségbe, Melynek nem lesz soha vége. 2. Éjjel-nappal kiáltottam, Hozzád irgalmas Atyám; Míg keresztemet hordoztam, Kértelek: tekints reám! Mint a vándor a pusztán Vágyik árnyas fák után, Fáradtan és csüggedetten Nyugalom után epedtem. 3. A rózsa nő tövis között, Féreg rág a virágon; Zavartalan víg örömöt, Ne remélj e világon. Mint tenger háborgása, Mint a szélvész zúgása, Éltünk ezer bajjal teljes, Nincs abban egy nap sem csendes. 4. Ε világ, a bűn és Sátán Folyton támad ellenünk; A test és vér későn-korán Csábít, nem hagy pihennünk. Folyton szorongattatunk, Vergődés a mi napunk; Sok, kínos nyomorúságra Születünk mi e világra. 5. Ha a hajnal fénysugara Elűzte bús éjedet, Gond és keserűség árja Gyötri árva szívedet. Könnyhullatás minekünk Éjjel-nappal kenyerünk, S este a nap, ha eltűnik, Jajgatásunk még sem szűnik.