Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

JÓLTEVŐK ÉS EGYHÁZI TISZTVISELŐK HALALÁRA 451 Olyan, kit kelljen szeretned, Vagy a rossz útról, melyen jár, Jó ösvényre vezetned? 3. Sírj, bús sereg, mely vagy árva, Sírjatok minden szemek; Gyászos koporsóba zárva, Ε hidegült tetemek Már nem adnak feleletet, Némák ők siralmink között, Mi nékik adott életet, A lélek elköltözött! 4. Elmentél, drága lélek, el Oda, hol égi sereg Istennek vígan énekel, De mi szívünk kesereg. Könnyek áztatják szemünket Érted nemes jó barátunk, Csak az enyhíti szívünket, Hogy mennyben viszontlátunk! Kis János püspök (1770—1846). Dallama: Minden ember csak halandó, Λ ki éltét úgy folytatja Ε világon ν Ι Τεο χ*, szünetlen, Hogy másoknak munkálhatja Javokat mindenekben: Annak szép igyekezete, Fennmarad emlékezete És mikor eltemetik, Könnyek közt emlegetik. 2. Méltó is, hogy emlegessük A kegyes jóltevőket, Holtuk után is kövessük A jóságban itt őket. Ám a szívtelen szégyent vall, És elfelejtik, ha meghal; De a közjó barátja Holtát soha sem látja. 3. Szép tettei fennmaradnak Ε világon áldásban, Másoknak is sok jót hajtnak, Mint vetés aratásban. A menny s föld hatalmas Atyja Nyilván s kegyesen megadja Nagy bőven jutalmukat, S elfödi hibájukat. 4. Áldjátok az Úr szerelmét, Hogy neki szép vége lett, S hogy példája minden elmét Szépre, jóra vezetett. Áldjátok Istent érette, Hogy őt híven vezérelte, S mindvégig kegyességben Megtartotta hűségben! 29*