Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

•150 FEJEDELEM HALÁLAKOR Fejedelem halálakor. Dallama: Győzhetetlen én kőazálom. C Λ TT alva fekszik jó királyunk, Összew Ι β • 11 omlott erős várunk, Fényes napunk ím elborult, Ékességünk a porba hullt. 2. Gyászban áll ma Magyarország, Sírva esdünk, Uram, hozzád, Bús szemeink könnyben égve Néznek fel a magas égre. 3. Lásd meg, Uram, hazánk gyászát, Halld meg néped hő fohászát, A te fölkent hü szolgádat Holtában is védjed, áldjad. 4. Fáradt testét édes álom Nyugtassa a síri ágyon; Lelke pedig fenn a mennyben Veled éljen örök üdvben. 5. Új koronát tégy fejére, Melynek porba nem hull fénye, S adjon neki nagy irgalmad A halálon diadalmat. 6. Isten veled, jó királyunk, Porba omlott erős várunk! Néped érted most is áldoz, Érted esd az ég Urához. Jóltevők és egyházi tisztviselők halálára. Dallama: Elvégeztem életemet. Τ Tát már végképen letetted, Kegyes \ß I Wi 11 lélek, tisztedet; Már is végbúcsúdat vetted, S elvontad hív kezedet? Letevón földi terhedet, Repülsz mennyei szárnyakon, Üdvözleni Istenedet Nem hallott szent hangokon. 2. Miért jött a halál érted? Mért zárta le ajkadat? Mily áldás volt a te élted, Mily áldás minden szavad! Nem volt-e egy lélek is már