Keresztyén énekeskönyv. Kiadja a Dunántúli Ágostai Hitv. Evang. Egyházkerület. 10. kiad. (Budapest, 1914)

VII. A halál és az örök élet

GYERMEKEK ÉS IFJAK HALÁLÁRA 411 5. Elmégy, kedves lélek! Nincs korán halálod, Bár azt élted nyíló Tavaszán találod. Aki sokáig él, Fárasztó pályát fut; Aki korán meghal, Korán örömre jut. 6. Elmégy, kedves gyermek! Mi is majd elmegyünk Mindnyájan utánad, Akárkik s mik legyünk. Akkor hív szülőid, Kiket nagy bánat ért, Vígan adnak hálát Korán nyert pálmádért. Kis János püspök (1770—1846). Dallama: Ments meg engem, Uram. CfiC O^L kemény halálnak Keserves igája, IJUVI Mint nyög tealattad Az emberek nyája. Mindeneket földhöz Szegez súlyos terhed. Kicsinyt, nagyot megöl Messze ható mérged. 2. Nem kedvez senkinek, Mindenekre céloz; Hideg, kemény szíve Hasonló acélhoz. Mindenkit eltalál Felvont, éles nyila, Nem menekül tőle, Senki ember fia... 3. Gyenge virágokat Összevág kórókkal, Hatalmas nagyokat Szegény koldusokkal. A halálnak mindegy, Pór-e avagy király, Személyt nem válogat, Mindenkit lekaszál. 4. Ε kisded is, miként Bimbó hideg dértől, Lehervadott íme A szülők kebléről. Hiába foly érte Könnyeik özöne, Többé vissza nem tér A szülők öröme. 5. így a mi éltünk is Rövid, miként a nyár, Örömünk elhervad, Időnk gyorsan lejár. Ámde megvigasztal, Hogy a síri telet Felváltja majd egykor Boldogabb kikelet. t>. Ám küldjed hát, halál Rémes követedet, Nem félünk, hitünkön Győzelmet nem vehet. Tudjuk, hogy a sírban Csak alszunk, szuny*