Kovács Sándor: Kis énekeskönyv (Pozsony, 1901)

II. Ünnepi énekek. (Az egyházi év.)

101 lem, hú barát! A világ ha lelkem bántja, Hadd borúijak te reád. Vész, vihar ha fenyegetnek, Légy menedéke szívemnek, Közel léted üdvöt ad, Eloszlatja gondomat. 5. Bús emlékim ha felkelnek, Felém hangzik vigaszod: Hogy nem hült ki még szerelmed És én a tied vagyok. Szent igédből mindig jobban Megismerlek s lángra lobban Bennem is a szeretet, Mely összeköt te veled. 6. Másnak is te légy vigasza, Ki künn bujdos egyedül, Vagy kit fogva tart bánata S kamrájában otthon ül. Ha magába elrejtezik, Hogy ne lássák bús könnyeit: Látogasd meg Őt Urain, Ne legyen vigasztalan. 7. Jer, ha már beestveledik És napunk nyugvóra száll, Te segíts, ha közeledik, Mint sötét árny, a halál. Oh maradj velünk tovább itt, Kérünk mint hű tanítványid: Drága vendég el ne hagyj, Hű vígaszunk csak te vagy! (Neuntierz János, 1653—1 737.) PAYR SÁNDOR. 136. Dallama; Krisztus urunknak áldott születésén. 1. Örvendetes hír jött ma angyalszárnyon, Minden ajakról szent zsolozsma szálljon, Édes zengéssel töltse be a tájat: Az Úr feltámadt ! 2. A mező újul, fesledez virága, Kies tavasznak tapsol a fa ága, Te is én lelkem újulj győzelemben, Hálás örömben! 3. Fűve kizöldült mohosult síroknak, Ma kél reményük, a kik ott zokognak, A szeretetnek ma lőn diadalma, Síron hatalma!