Raffay Sándor: Ágenda (Budapest, 1932)

Második rész. A szentségek kiszolgáltatása

Uram, előtted van minden kívánságom és nincs előled elrejtve az én nyögésem. Szívem dobogva ver, elhágy erőm s szemem világa sincsen már velem. (ZsolL 38, 10-11.) Ne hagyj el Uram, Istenem, ne távolodjál el tőlem! Siess segítségemre, óh Uram, én szabadítóm! (Zsolt. 38, 22-23.) Megnémultam, nem nyitóin fel szájamat, mert te cselekedted. Vedd le rólam a te ostorodat, — kezed fenyítéke miatt elenyészem én. (Zsolt. 39, 10-11.) Halld meg, Uram, az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra. Könnyhullatásomra ne vesztegelj, mert én jövevény vagyok tenálad, zsellér, mint minden én ősöm. Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé! (Zsolt. 39, 13-14.) Tessék Uram, neked, hogy megments engemet, siess Uram segítségemre! (Zsolt. 40, 14.) Miért csüggedsz el lelkem és nyughalallankodol bennem! Rízzál Istenben, mert még hálát adok én neki, az ő orcájának szabadításáért. (Zsolt. 42, 6. v. ö. 43, 5.) Hallgasd meg Islen az én imádságomat és ne rejtsd el magad az én könyörgésem elől. Figyelmezz énrám és hallgass meg engemet, mert keseregve bolyongok és jajgatok. (Zsolt. 55, 2-3. v. ö. 69, 17-18.) Szabadíts meg engem, óh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak. Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok. Feneketlen örvénybe jutottam és az áradat elborít engem. Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadlak, várván Istenemet. (Zsolt. 69, 2-4.) Én pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám óh IslenT Segítségem és szabadítóm vagy te, Uram ne késsél! (Zsolt. 70, 6.) Szavamat Istenhez emelem és kiállók. Szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen rám. Nyomorúságom idején az Urat keresem. Kezem feltartom éjjel szüntelenül. Lelkem nem akar vigasztalást bevenni. (Zsolt. 77, 2-3.) Uram, hallgasd meg az én imádságomat és kiáltásom jusson el hozzád! Ne rejtsd el orcádat tőlem... Mert elenyésznek az én ^ napjaim, mint a füst és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösek. Letaroltatott és megszáradt mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is megfeledkezem. Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt. (Zsolt. 102, 2. 4-6.) Az igazakra világosság fénylik a sötétben, attól, aki irgalmas, kegyelmes és igaz. (Zsolt. 112, 4.) Jó nekem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam rendeléseidet. (Zsolt. 119, 71.) Ha nyomorúságban vergődöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet és a te jobbkezed megment engemet. .252