Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

I. Ünnepi imádságok

— 54 S hogyha minden néma volna, század, Ember, természet s belérzetek; Kell-e több a hittel telt kebelnek, Mint a sír, a melyhez sietek? Mint a sír, mely a Mestert bezárta, De megnyílt az Isten szózatára; Mint a biztató szó, hogy ne féljek, Hogy meghalván, egykor véle éljek. Hogy meghalván a bűnös világnak S a bűnnek, mely tévutakra von; Elfeledtetvén, hogy vágyaimnak Czélja több, mint földi, — égi hon; Hogy feltámadván a bűnből, — éljek, Üdvösséget általa reméljek S hű maradván tisztemnek szavához, Véle jussak a nagy ég urához. Hol van a sors, mely a szent erényhez Hűtelemié tenne engemet? A kín, mely a jónak kútfejétől Elszédítné hívő lelkemet? Hol van a sír, melynek éjjelébe Nem mosolygó arczczal szállanék be? Hisz sors, kín és a sír éjjelével Czélomhoz csak közelebb vezérel! Amen. Székács.