Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

I. Ünnepi imádságok

- 55 — Délután. I. Hálával borulunk le ismételve szent trónod előtt, mennyei Atyánk! Jézus feltámadása ünnepének alkonyán és dicsőítjük kegyelmedet, hogy szeretetedre méltattál és a halhatlanság hitét, az örök élet reményét erősítetted meg sziveinkben. Az igazságnak győzelmi ünnepe ez, mely arról biztosít, hogy Te nem hagyod el az ártatlanul szenvedőket, hanem, ha a hitben és szent életben kitartanak, diadalra segíted, erővel és állhatatossággal ruházod fel a nemes küzdelemre, hogy e hitnek igaz harczát harczolva, elnémítsák a rágalom szavait s meglássák az igazság győzelmét. A vigasztalásnak diadalünnepe ez, mely a csiiggedőket és kételkedőket arról győzi meg, hogy a kik az erény keskeny utján haladva, lelkök üdvének keresésében nem lankadnak, azokat az Ur támogatja szent lelkével; a szenvedőket és nyomorultakat pedig arról biztosítja, hogy a kik itt e földön könyekkel vetnek, mennybeli örök boldogságot aratnak s dicsőség lesz osztályrészök az égi angyalok társaságában. Az életnek, a halhatatlan léleknek szent ünnepe ez, mely a föld vándorának szemeit az égre függesztve, arról tesz tanúbizonyságot, hogy az enyészet éjjelétől nem kell félnünk, mert Jézus feltámadott s a ki nyomdokán szentül, mértékletesen és igazán él és vele hal meg a bűnnek, az a sírból örök életre virrad, hol az igazságnak koronája tétetik fejére hitének jutalmául. Dicsőség és hálaadás legyen neked, mennynek és földnek Istene! azon nagy szeretetedért, hogy ily lelki kincsekben részeltettél minket, a bűn rabságából kiszabadítva s a halál félelmétől feloldozva, a mennynek halhatatlan polgáraivá avattál és szent beszéded eledelével és italával táplálva lelkeinket, az örök üdv végetlen boldogságával örvendeztetted meg sziveinket.