Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 215 — Sokat szenvedett felett. Bölcs és boldog Isten! hozzád kiáltunk e földi hazából mi, kik nem vágjunk bölcsek és nem vágjunk boldogok; mi, a kik előtt csak a véges? ész világít a sötét földi pálján; mi, a kiknek boldogságunk csak álom, meljből olj gjakran az élet kínjaira ébredünk ; mi, a kik koporsónk bezárta előtt soha sem érjük el a mire vágjtunk, a mi után epedtünk. Ez volt sorsa, Atjánk! e koporsóban pihenő hű gjermekednek is, ki egész életében olj híven sáfárkodott a neki adott talentomoktod. Te láttad, Atj.ánk ! mint küzdött már ifjú korában, mint nemesítette szivét, mint mi'velte lelkét; Te láttad, melj hű gondozója volt a te anjaszentegjházadnak, milj hű gjermeke hazájának; Te láttad, hogj a te félelmed és a jézusi szeretet valának életének vezérei; Te láttad, mint imádta nagj nevedet csendes hajlékában és a hívek gjülekezetében; Te láttad, mint szerette nemcsak a szivéhez legközelebb állókat, hanem mindazokat, kik vele e földi vándorúton valaha találkoztak! És ime jó felkének, tiszta szivének földi jutalma sok kínos szenvedés és azután ez a sötét, rideg koporsó lett! Igazság Istene! ki fog neki más, ki fog neki igaz· jutalmat adni ? Te Atjánk ! Te fogod őt megjutalmazni, Te fogod az ő égbe y/ágjott lelkét az örök élet, örök boldogság forrásából megelégíteni. A te örök bölcseséged vezette őt az élet tövises mezején; ez vetette meg neki a betegágjat, ez tette feje alá a kínok kőpárnáját, mert Te tudod, hogj a kínok tüzében tisztul meg a lélek. De a te végetlen kegjelmed nem hagjta vigasztalás nélkül a szenvedőt, megjelent betegág jánál és az Ur vacsorájában a Jézus vérével lecsillapította a lélek epesztő szomját, és Jézus testével megerősítette a kínok által megtört szivet. A te kegjelmed Jézus szenvedéseinek emlékezetével bátorította a szenvedések njugodt viselésére, és Jézus feltámadásával tette bizonjossá az örök életről, a jóság, a hűség igaz jutalmáról.