Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 216 — Atyánk! ez a hit adott erőt ezen gyermekednek az életben, s ez vigasztalta meg a halállal szemben. Atyánk! ezen hittel vigasztald meg azokat is, kiket most annyira megkeserítettél. Mondd meg nekik, hogy ne a koporsóra nézzenek, melyben csak a szenvedések által megtört test pihen, hanem az egekre, hol a lélek él, hol viszont látják őt, hol az Isten, hol a boldogság lakoznak örökön örökké! Atyánk ! hallgass meg az Ur Jézusért! Amen. Hirtelen (baleset által) elhull fel ti. r Életnek és halálnak Ura ! utaidban v<jgi imehetetlen bölcseségfí szent Isten! könvtelt szemmel tekintünk feléd, fájó érzések hullámaitól elborítva, megrendült kebellel imádunk e hirtelen (megdöbbentő szerencsétlenséggel) kimúlt keresztyén társunk gyászkoporsójánál. * r Oh de gyönge, de gyarló ez a mi földi életünk. Az egész egy lehellet, mely egy pillanat alatt elenyész, törékeny virág, mely hirtelen jött viharnak lesz áldozata, rengő harmat a gyönge fűszálon, melyet egy kis szellő i'o, ah! könnyen, a porba ráz! ép akkor, midőn benne leginkább gyönyörködünk, midőn a legszebben ragyog! Ε szomorú valót hirdeti nekünk e gyászkoporsó is, mely fölött a halotti ének. a löbbenés érzetével, kesergő szivek fájdalmas panaszával zokoi egyesül. Kisded család támasza, oszlopa, a ház koronája hin el jött vihar, szerencsétlenség által összetörve hullt a porba rémes zuhanással ! Az erőteljes férfiú egészség és örömtől duzzadó keble dobogni megszűnt, beszédes ajka néma lett, mosolyt, fénvt hintő szemére a halál sötét árnyéka borult, s ki még csak kevéssel ezelőtt vidám szivvel örült az életnek, az övéinek, s remélte hogy óh Isten! a te kegyelmed betölti őt hosszú napokkal, ime elhervadva itt fekszik e koporsóban ! Nem vénségében ment be az ő koporsójába, nem betegség, szenvedés kínai törték össze, de szerencsétlenség tört reá mint ordító oroszlán, mint orv lepte meg s szúrta át nemes szivét a halál.