Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 209 miért hull az élet napja, midőn még a delet sem érte el, a halálnak éjébe? Miért hívja el a temető a szülő anyát a családból, hol zsenge magzat keresi epedő ajakkal annak emlőit? Uram! kérünk, Te emeld fel a mulandóság jelei által levert lelkünket, midőn ama kérdésekre választ nem találunk; te oltsd meg e házban a fájdalom tüzét a vallás igéivel. Viszhangoztasd a bánkódó keblekben biztató szavaidat, hogy csak azt, a mi bennünk por, veszi át a sír, a lélek megtér ahhoz, a ki adta volt azt. A sírparton egy kevés időre megválnak a szerető szivek, de majd a te országodban örökre egyesülnek ismét. A hű nő, az édes anya eltávozott a minden halandóknak útján, óh! de itt maradsz Te, özvegyeknek őrzője és árváknak atyja! Hű szolgáló leányodat pedig, ki itt vándorutján már a sírparthoz eljutott, fogadd be a te békeségedbe. Adj testének az anyaföld keblén háborítlan nyugalmat, s koronázd meg lelkét örök üdvösséggel. Tarts meg mindnyájunkat irgalmadban. Gondviselésed kisérjen ösvényünkön, szent lelked tanítson hivatásunk hű betöltésére, hogy folyton gyarapodjunk a hitben, szeretetben és reményben, és ha meghalunk, az itt maradók áldása kövesse s a mennyország várja költöző lelkünket, szent fiad, az Ur Jézus által. Amen. Öregek felett. 1. Világnak bölcs kormányzója, nagy Isten! ki szabad tetszésed szerint uralkodol az idők minden viszontagságain, leborulunk előtted lélekben és imádunk Téged most is, midőn e gyászkoporsó körül, mulandóságunk érzetétől áthatva, állunk meg. Jól tudjuk, hogy akaratodból lőn az, hogy ezen öreg szolgád (leányod) hosszú földi pályaAgenda. II. 27