Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

II. A reformáció százada - 2. Énekügyi rendelkezések. A XVI. századi evangélikus liturgia

20 6. epistola 7. graduale és halleluja (nagy ünnepeken ehhez még sequentia is csatlakozott). 8. evangélium 9. credo („Mi hiszünk az egy Istenben" népének) 10. prédikáció 11. gyülekezeti ének 12. általános egyházi imádság 13. praefatio 14. sanctus, hosanna, benediotus 15. úrvacsorai imádság 16. consecratio 17. agnus dei 18. Mi Atyánk 19. communio (szentség kiosztása, közben gyülekezeti ének) 20. postcommunio (antifona és hálaimádság) 21. salutatió 22. benedicamus 23. Aroni áldás 24. gyülekezeti ének.

2

8 Az istentisztelelt középpontja azi Ür szent vacsorájának: ünneplése volt Minden ténykedés, mely ezt megelőzte, a hivők áhítatát növelte, lelkét Istenhez emelte, hogy méltóképpen, hálaadással és bűnbánattal, alázattal részesüljön a szent közösségben, melyet Isten szerzett megigazulására. Ez az igazi, evangélikus keresztyéni istentisztelet, melyben a pap a hívőkkel együtt énekkel dicséri az Urat és könyörög Hozzá, az éneklést elsőrendű fontossággal ruházza fel. A XVI. század énekkincse azért volt gazdag ú. n. liturgikus énekekben is. A XVI. század végefelé azonban már mindinkább jelentkezett a zwinglianizmus és a kálvinizmus, majd a református vallás. Ez az evangélikus liturgikus élet fő erejét a „valóságos jelenlét" (presentia reális) hitét támadta, hogy az evangélikusok a liturgia épségét megvédjék, bocsátották ki Sopron, Vas és Zala vármegye esperességei (Reczés János, Tokoits György, Vidos Lénárd és Klaszekovics István) 1598-ban a keresztúriágendát, mely azonban nem tartalmaz teljes liturgikus rendet2

8 Jánossy: i. m. 152. \